Egyhangú szavazással döntöttek a csillagászok, a tizenegy éves kislány ötlete volt a legjobb.

Hivatalos neve a törpebolygónak az „134340 Plútó”, melyet 1930-ban fedezett fel egy amerikai csillagász, Clyde Williams Tombaugh. A világhírű felfedezést hatalmas érdeklődés követte, megírták az újságok, előadásokat tartottak róla, tankönyveket írtak át emiatt, így hamar özönleni kezdtek az elnevezési javaslatok is. A rengeteg beküldött levél és ötlet mellett csak 3 név maradt versenyben: a Minerva, a Cronus és a Plútó.

Venetia Burney

Utóbbi egy a csillagászat és a klasszikus mitológia iránt érdeklődő kislány ötlete volt, aki úgy gondolta jónak, ha az alvilág görög istenének (Hádész) római megfelelőjéről nevezik el a bolygót. A történet szerint nagyapjának említette, aki nyugdíjas éveiben az Oxfordi Egyetem könyvtárában dolgozott. Az ott dolgozó Hall Turner csillagásznak mesélte el unokája ötletét, amely annyira megtetszett neki, hogy táviratozta a Lowell Obszervatóriumba. Szinte kérdés nélkül, kiemelkedően sok szavazattal nyert a kislány, Venetia Burney ötlete, a Plútó.

Az ismert név más művészeket, feltalálókat is inspirált. 1930-ban Walt Disney rajzfilmjében tűnt fel Plútó kutya, később pedig Glenn T. Seaborg amerikai kémikus nevezte el az általa felfedezett radioaktív elemet erről 1941-ben, a plutóniumot. Ezért 1951-ben Nobel-díjat kapott.

Venetia Burney az angliai Oxfordban élt, könyvelőként és tanárként dolgozott.