Mindenki ismeri „nem káptalan a fejem” kifejezést, azaz, hogy nem tudunk valamit, vagy nem emlékszünk valamire. A latin caput, capitis ’fej’ szóból ered, amelyből több más, ma is használatos kifejezés is származik. Az ókorban a caput egy hosszabb (irodalmi) szöveg fejezetét is jelentette, a capitulum ’kis fej, fejezet’ ebből származik. Az egyház berkein belül ez utóbbi jelentés akkor alakult ki, amikor a püspök elnökletével összegyűlt papság előtt egy kis fejezetet (capitulum) olvastak fel a szabályzatból a gyűlés megkezdése előtt. A capitulum így lassacskán az ‘egyházi gyűlés’ jelentést vette fel, később pedig a püspök tanácsadó testületét nevezték így. Ennek magyarosított alakja a káptalan. Mivel évszázadokon keresztül a káptalanok hiteles helyek – akár a mai közjegyzői hivatalok – is voltak, itt gyűjtötték, őrizték a hivatalos iratokat, feljegyzéseket. A magánemberek is gyakran a káptalan őrizetére bízták családi okmányaikat, hogy katasztrófák, háborúk idején biztonságban legyenek. A káptalan ezek kezelésével és őrzésével megbízott kanonokját is káptalannak nevezték, ő tudott az iratok alapján minden érdeklődőnek válaszolni. Innen a fejezet elején említett mondás.
A ‘fejhez tartozó, fő-‘ jelentésű capitaneus eredetileg rengeteg katona feje, azaz parancsnoka, tehát kapitány volt. Másik melléknévi alakja, a capitalis szintén ismerős lehet: szoktuk mondani, ha valaki kapitális hibát követett el; ekkor ‘fő-, főbenjáró’ értelemben.
Szintén a caput szóból alakult ki a kapitalista szó is. A jogi latinban a caput szót már az ókorban ‘kölcsön adott összeg’ jelentésben is használták, később e főnévből alkották a capitalis melléknevet, amelynek eredeti jelentéséhez (‘fejhez tartozó’) a ‘kölcsönadott pénzösszeghez tartozó’ jelentés is járult. Azokat hívták kapitalistának, akiktől kölcsönt lehetett kérni.
Irodalom:
Federmayer István: A jelen levő ókor
