Feltaláló

A telefonhírmondóval feltalálójának, Puskás Tivadarnak célja az volt, hogy a beszélő által a mikrofonba olvasott híreket számtalan hallgatókészülék között szétosztja, hogy azt így egyidejűleg, a város több pontján lehessen hallgatni.

A híreket telegramm-stílusban olvasták fel és egy órán keresztül újra és újra elismételték reggel 9 órától este 9 óráig.

Tőzsdejelentést; politikai, helyi, színházi, közérdekű, sport, külföldi, országgyűlési, udvari, katonai, törvényszéki híreket; pontos időt; időjárás jelentést; angol, francia, olasz nyelvtanfolyamot; gyermekműsort; operaelőadást lehetett hallani.

Története

Már egy 1881-es párizsi operaközvetítés alkalmával felmerült Puskásban a gondolat, hogy miként lehetne ilyen műsorokat lényegesen több hallgatókészülékhez eljuttatni? A találmány legelső változata 1892-re jött létre, ugyanis ekkor adta be Puskás a szabadalmát, mégpedig Budapest mellett Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban és Ausztráliában.

Az adás ezekkel a szavakkal indult el 1893. február 15-én:

„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

A Telefonhírmondónak kezdetben csak a beszélgetőtelefonnal rendelkezők hallgathatták, amihez a központon keresztül a Hírmondó kapcsolását kellett kérniük. Később kiépítettek egy külön hálózatot saját vezetékekkel és készülékekkel.

A szerkesztőség a Magyar utca 6. szám alatt helyezkedett el, az Astoriához közel. Négy szerkesztő és közel száz munkatárs vett részt a munkában.

Az Ország-Világ az indulás évében a következőket írta róluk:

“Mint a méhkasra, rajzanak be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat, híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat. Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók, akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a kiadásokat”

A telefonhírmondónak indulásakor huszonöt előfizetője volt, de egy évvel később már hétszáz, a rákövetkező évben pedig ötezer előfizetője lett.

Puskás Tivadar rendkívül büszke volt találmányára, mert ezzel messze felülmúlta a nyomtatott sajtót. Mint mondta:

„Korunkban a gyorsaság nemcsak ott fontos, ahol közvetlen érdeklődési körünket érinti, hanem szükséges, hogy értesülve legyünk a világ minden táján történt eseményekről, a legnagyobb gyorsasággal. Ehhez pedig a mai újságok nem elég gyorsak.”

Az előfizetőknél egy a szobafalra erősített cserfa lap volt, melyről két hallgatókagyló lógott. Mint ahogy az Ország-Világ is írta akkor:

“Két drót vezet az utcáról e laphoz, melyen két hallgatókagyló lóg, melyek örökösen öntik a hírt reggel 9 órától este 9 óráig. A közönség tudja azt, hogy minden órában kap egy új kiadást, melyet óránkint annyiszor ismételnek meg, ahányszor az egy órában lehetséges. Így az előfizető óránként csak egyszer kénytelen a hallgatókészüléket a füléhez tenni, mert bármikor jön az óra leforgása alatt, mindig meghallhatja az egész kiadást, csak akkor teszi le a hallgatókat, amikor ismétlést hall”

Állandóan összeköttetésben voltak több színházzal, köztük a Népszínházzal és az Operaházzal. A színházakban négy-négy mikrofont helyeztek el, hogy tisztán közvetíthessék a zene- és énekhangokat.

Puskás Tivadar csupán csak egy hónapig vezethette a vállalkozást, mivel 1893. március 16-án váratlanul meghalt szívrohamban. Az öccsére, Albertre szállt a szabadalmi jog, majd tőle 1894 őszén Popper István mérnök vette át, és ő hamarosan részvénytársasággá fejlesztette a Telefonhírmondót.

Új helyre költöztek, először az Erzsébet krt. 24. szám alá, majd 1894 októberétől a Rákóczi út 22. számú házba. 1911-ben a pontos idő jelzése érdekében felszereltek egy óraüzemet.

Az első világháború alatt nagyon megcsappant az előfizetők száma. És a nagy nyersanyaghiány miatt Popper István kénytelen volt megválni a Telefonhírmondótol, amit átadott a Magyar Távirati Iroda Rt-nek.

1923 telén tomboló hatalmas hóvihar megrongálta a háztetőkön lévő vezetékeket, ezért hosszú hónapokon át szünetelt a közvetítés.

1925-ben a Magyar Rádióval egyesült a Telefonhírmondó és ezek után Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. néven közvetített tovább.

A rádiókészülékek gyors elterjedése miatt nagyon megcsappant az előfizetők száma és 1943-ban már csak kórházak és közületek használták a vonalakat. A második világháború után pedig már végérvényesen megszűnt a közvetítés.

Előző cikkA biztonsági gyufa kifejlesztése
Következő cikkA Rubik-kocka

Hozzászólok a cikkhez

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét