Ki kicsoda?

A 282 tonnás Mary Celeste 1872. november 7-én indult útjára New York kikötőjéből az olaszországi Genova felé, ám a hajó nem érte el úticélját és rejtélyes körülmények között nyoma veszett, egészen addig, míg 1872. december 4-én a brit, Dei Gratia legénysége felfedezte az Atlanti-óceánon hánykolódó kétárbocost, mely személyzet nélkül, szinte sértetlen rakománnyal és tengerbiztos állapotban sodródott 400 mérföldre az Azori-szigetektől keletre Európa partjai felé.

Sokan a később szellemhajóként emlegetett hajó múltjában látták jövőjét. Eredetileg Amazon néven bocsátottak tengerre. Nyolc kanadai befektető megrendelésére épült meg Új-Skócia partvidékén, és kereskedőhajóként futott ki az Atlanti-óceánra, első útjára 1861 júniusában került sor. Azonban a balszerencse hamar utolérte legénységét. Az első kapitányát egy hirtelen megbetegedés vitte a halálba, a maine-i Eastportnál egy szorosban halászhálókba futott, majd Londonból visszatérve a La Manche-csatornán ütközött össze egy másik hajóval, mely elsüllyedt a baleset során, ezt követően egy tűzeset is terhelte múltját.

De a balszerencsés esetek mellett a haszon is bőséges volt, melyet az új-skóciai kereskedők számára termelt, mégis 1867-ben úgy tűnt, hogy végleg hullámsírba száll. 1867 októberében a kanadai Cape Breton Islandnél az Amazon egy vihar során kisodródott a partra és zátonyra futott, a hajótest súlyosan megrongálódott. A keletkezett kár tetemes volt, a hajó tulajdonosainak vagyona nem fedezte a javíttatás költségeit, így lemondtak róla. Október 15-én a Glace Bay-i Alexander McBean mint elhagyott roncsot birtokba vette, egy hónapon belül és meglehetősen alacsony áron, csupán 1750 dollárért túladott a balszerencsés Amazonon. Az új tulajdonos Richard W. Haines további 8825 dollárt költött a javítására, de 1869 októberében Haines hitelezői elkobozták tőle a hajót, mely ekkor egy New York-i részvénytársaság, ezáltal James H. Winchester és Benjamin Briggs tulajdonába került. Az új tulajdonosok már rendelkeztek a hajó helyreállításához szükséges tőkével és reménykedtek benne, hogy a befektetésük busásan megtérül majd. Felújítását követően a neve Mary Celeste lett.

1872-re a tulajdonosok számítása, a hasznot illetően megvalósulni látszott egy méretes megrendelésnek köszönhetően, mely meghaladta 35 000 dollár értéket. 1701 etanollal töltött hordóval indult útra Genovába felé, a visszaútra pedig nemes borokkal töltötték volna fel a hajó rakterét. A hajó november 7-én futott ki a kikötőből tíz fővel a fedélzetén, a hajó kapitányának választott Benjamin S. Briggs, aki szokásának megfelelően magával vitte feleségét, Sarah-t és 2 éves lányukat, Sophia-t. A legénység hét főt számlált, akiket Briggs saját maga választhatott meg.

A hajó kapitányát, utasait és legénységét ekkor látták utoljára.

27 nappal később, mintegy 1000 kilométerre a portugál partoktól a Mary Celeste már kihaltan sodródott a Dei Gratia útjába, mely egy héttel később vágott neki az Atlanti-óceánnak.

A Dei Gratia David Morehouse kapitánnyal és Oliver Deveau elsőtiszttel a fedélzetén november 15-én, nyolc nappal a Mary Celeste után indult el, nagyjából ugyanazon az útvonalon. Morehouse és Briggs feltehetőleg a Mary Celeste kifutása előtti estén együtt vacsoráztak. A Dei Gratia legénysége 1872. december 4-én délután 1 óra körül látta meg az eltűnt hajót az Azori-szigetek és Portugália között. A hajó imbolygott, vitorlái furcsa helyzetben álltak és amikor közelebb értek, nem láttak senkit fedélzetén.

A kapitány a hajó átvizsgálására a Mary Celeste fedélzetére küldött egy tisztet és egy matrózt, akik egy üres hajóval szembesültek. A vitorlák rossz és félig felhúzott állapotban voltak, az egyetlen mentőcsónak hiányzott, a raktérben pedig 1 méter magasan állt a víz, mely ugyan tetemes mennyiség, de egy legénység számára nem jelent leküzdhetetlen feladatot. A hajónaplót az első tiszt kabinjában találták meg, mely szerint akkori pozíciója az Azori-szigetekhez tartozó Santa Maria-sziget mellett, mintegy 740 kilométerre volt attól a ponttól, ahol a Dei Gratia rátalált. A kabin falai víztől áztatottnak tűntek, berendezése rendezett volt,

nem úgy, mint Briggs kabinja, ahol a tárgyak szétszórva, kardja pedig a hüvelyében feküdt.

A hajó dokumentumai és egyes navigációs műszerek eltűntek. Sem harcra, sem tűzre utaló jeleket nem fedeztek fel.

Morehouse megosztotta nyolcfős legénységét és a Mary Celeste-et az 1100 kilométerre fekvő Gibraltárba vitte. Sorsára hagyni értelmetlen lett volna, mert az akkori törvények szerint a hajómentők az elszenvedett veszély mértéke szerint jelentős részt kaptak a hajó és rakománya értékéből. Gibraltárba érve az admiralitás bírósága lefoglalta a Mary Celeste-et.

Mi történt a Mary Celeste fedélzetén?

Frederick Solly Flood főügyész meggyőződése szerint nem természeti csapás volt az elkövető, hanem a Dei Gratia legénysége csalta tőrbe és gyilkolta meg a Mary Celeste legénységét. Egy 1931-es Quarterly Review-ben megjelent cikk szerint Morehouse átcsalta Briggset és legénységét a Dei Gratiára, ahol meggyilkolták őket.

Egyes újságok biztosítási csalásra gyanakodtak, szerintük a Mary Celeste túl volt biztosítva, és esetleg biztosítási csalás állt az eset hátterében.

Egy másik elmélet szerint a Mary Celeste-tel történtek a két kapitány közös terve volt, hogy megszerezzék a mentési részesedést.

Ezek az elméletek azonban számos tényt nem vesznek figyelembe. Briggs nem valószínű, hogy fia nélkül kezdett volna új életet, akit New York-ban hagyott hátra. A Morehouse-t illető vádak pedig nem veszik figyelembe, hogy a Mary Celeste nyolc nappal korábban indult Amerikából, és gyorsabb volt, mint a másik vitorlás.

Előző cikkEgy tisztázatlan rejtély, a Tunguszkai-esemény
Következő cikkD. B. Cooper: Önök el vannak térítve

Hozzászólok a cikkhez

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét