1850-ben Joel Houghton tervezett egy kézzel forgatható edényezőt. Az 1860-as években L. A. Alexander továbbfejlesztette a készüléket egy fogaskerekes mechanizmussal, amely lehetővé tette a felhasználó számára, hogy egy kád vízben megpörgesse az állványos edényeket. Ezen eszközök egyike sem volt különösen hatékony.
Josephine Cochrane találmánya a mosogatógép végül sikert aratott. Ez azonban nemcsak sok időt és erőfeszítést igényelt, hanem számos akadállyal is szembesült a sikeres női újítóvá válás útján. Férje 1883-ban bekövetkezett halála után Cochrane-nek mindössze 1535,59 dollárja és abszurd összegű adóssága maradt, amelynek meg kellett találnia a módját, hogy kifizesse. Ez nemcsak szorongatott és gyászos helyzetbe hozta, hanem arra is ösztönözte, hogy megalkossa ezt az újítást, amelyért szenvedélyesen küzdött és sürgősen szüksége volt anyagi helyzete javítására. Férje halála Cochrane-t nőként is próbahelyzetbe hozta. Találmányát életre kellett keltenie, szabadalmat kellett szereznie rá, vásárlókat találnia, és termékét el kellett adnia nekik. Akkoriban ez minden nő számára nehéz volt, függetlenül attól, hogy milyen származású vagy beosztású volt. A következő években keményen dolgozott azon, hogy innovációját piacra vigye, kevés pénzzel, műszaki ismeretekkel és hozzáértő segítséggel végezte nagynyomású mosogatógépe mechanikájának fejlesztését.
Miután 1885. december 31-én benyújtotta első szabadalmi kérelmét, elkezdte fejleszteni terméke prototípusát, napvilágra hozva elképzelését. Cochrane az Illinois állambeli Shelbyville-ben lévő háza mögötti fészerben tervezte mosogatógépének első modelljét. George Butters szerelő volt, aki segített neki a mosogatógép felépítésében, aki az első mosogatógépgyárban is alkalmazott volt. A gép megépítéséhez először megmérte az edényeket, és drótrekeszeket épített, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy tányérokhoz, csészékhez vagy csészealjakhoz illeszkedjenek. A rekeszeket egy kerék belsejében helyezték el, amely egy rézkazánban feküdt. Egy motor forgatta a kereket, miközben forró szappanos víz spriccelt fel a kazán aljáról, és zuhogott az edényekre. Az ő mosogatógépe volt az első, amely víznyomást használt a gép belsejében lévő edények tisztítására. 1886. december 28-án kapott szabadalmat. Miután szabadalmát 1886. december 28-án kiadták, megalapította a Garis-Cochrane Manufacturing Company-t gépei gyártására.
Egy másik kihívás, amellyel szembesült, az volt, hogy termékét egyéni háztartásoknak, különösen háziasszonyoknak értékesítse. Az első mosogatógépek valójában túl drágák voltak egy átlagos háztartás számára, 75 és 100 dollár között volt az áruk, amennyit a legtöbb nő nem költene konyhai cikkre, még akkor sem, ha ez csökkentené a mosogatásba fektetett erőfeszítéseket. Ráadásul abban a korszakban a legtöbb otthon nem volt felszerelve a gép melegvíz-használati követelményeinek kielégítésére. Évekkel később azonban az otthonok olyan kazánokat kezdtek beépíteni, amelyek elég nagyok voltak ahhoz, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és végül lehetővé tették Cochrane-nek, hogy eladja a háziasszonyoknak, ami kezdetben az igazi végső célja volt.
Az 1893-as World’s Columbian Exposition kulcsfontosságú pillanatnak bizonyult Cochrane üzletében, mivel az 1893-as pánik idején más, nagymértékben befektetőkre támaszkodó vállalatok is eltűntek. A kiállítás remek helynek bizonyult innovációi bemutatására, és jól működött, sok étterem és szálloda adott le rendelést. Kilenc Garis-Cochran mosógépet szereltek fel a vásár éttermeiben és pavilonjaiban, és érdeklődéssel fogadták az éttermek és szállodák, ahol a melegvíz-hozzáférés nem volt probléma. A vásáron elnyerte a legmagasabb díjat a „legjobb mechanikai felépítésért, a tartósságért és a munkához való alkalmazkodásért”. Rengeteg pénzt és időt takarítottak meg Cochrane mosogatógépeivel.
1898-ban megnyitotta saját gyárát, ahol George Butters volt a menedzser, hogy kiterjessze értékesítését északra és délre, Mexikótól Alaszkáig. Élete vége felé elmeséli, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie és bevallja, hogy ha mindent tudott volna, amit ma tud, talán nem vállalkozott volna a mosogatógép megújítására a sok gond miatt. Ennek ellenére örül, hogy megtette.
Fő vásárlói továbbra is a szállodák és az éttermek voltak, egészen az 1950-es évekig, mivel a vízvezeték-technológia akkor már kielégítette a mosogatógép melegvíz-ellátási igényét, ekkor a Cochrane elkezdte árulni a terméket háziasszonyoknak is. Sajnos ezt az időt Josephine Cochrane soha nem látta, hiszen 1913-ban, 74 évesen halt meg. Később, 1926-ban a cégét eladták a KitchenAidnek, most a Whirlpool Corporation része.
