George Eastman 24 évesen azt tervezte, hogy Santo Domingóba utazik. Amikor egy munkatársa azt javasolta, készítsen felvételt az utazásról, Eastman vásárolt egy kamerát annak minden kellékével.
A kamera akkora volt, mint egy mikrohullámú sütő, és nehéz állványra volt szüksége. Vitt egy sátrat, hogy fotóemulziót tudjon kenni az üveglapokra, mielőtt exponálta őket, és előhívhatta az exponált lemezeket, mielőtt azok kiszáradnának. Voltak ott vegyszerek, üvegtartályok, nehéz tányértartó és egy kancsó víz. 5 dollárba kerül annak megtanulása, hogyan kell fényképezni
Eastman nem utazott el Santo Domingoba. De teljesen elmerült a fotózásban, és igyekezett leegyszerűsíteni a bonyolult folyamatot.
Brit magazinokban olvasta, hogy a fotósok saját maguk készítik a zselatin emulzióikat. Az ezzel az emulzióval bevont lemezek érzékenyek maradtak, miután megszáradtak, és szabaddá válhattak. Az egyik brit folyóiratból vett képlet segítségével Eastman zselatin emulziókat kezdett készíteni.
Nappal a bankban dolgozott, éjjel pedig otthon kísérletezett az anyja konyhájában. Édesanyja azt mondta, hogy Eastman néhány éjszakán annyira fáradt volt, hogy nem tudott levetkőzni, hanem egy takarón aludt a földön a konyhai tűzhely mellett.
Három év fényképes kísérletezés után Eastmannek volt egy képlete, amely működött. 1880-ra nemcsak a szárazlemez formulát találta fel, hanem szabadalmaztatott egy gépet is, amellyel nagyszámú lemez elkészíthető. Gyorsan felismerte annak lehetőségét, hogy szárazlemezeket készítsen más fotósok számára.
1879-ben London volt a fényképészeti és üzleti világ központja. George Eastman azért ment oda, hogy szabadalmat szerezzen lemezbevonó gépére. A következő évben megkapta az amerikai szabadalmat.
1880 áprilisában Eastman bérbe vette egy épület harmadik emeletét a rochesteri State Street-en, és elkezdett szárazlemezeket gyártani eladásra.
A száraztányéros vállalkozás sikere annyira lenyűgözte Henry A. Strong üzletembert, hogy némi pénzt fektetett be az üzletbe.
1881. január 1-jén Eastman és Strong partnerséget alapított Eastman Dry Plate Company néven. Az év végén Eastman lemondott a Rochester Savings Banknál betöltött pozíciójáról, hogy minden idejét az új cégnek és annak üzletének szentelje. Miközben aktívan irányította a cég tevékenységének minden fázisát, folytatta a kutatást a fotózás egyszerűsítése érdekében.
A cég neve Eastman Kodak Company 1892 óta, amikor megalakult.
1884-ben Eastman szabadalmaztatta az első tekercses fóliát, amely megvalósíthatónak bizonyult, az otthonában fejlesztette ki. 1888-ban kifejlesztette a Kodak kamerát (a „Kodak” szót Eastman találta ki), amely az első olyan kamera volt, amelyet az általa feltalált tekercsfilm használatára terveztek.
Eastman kísérletei az üvegnél könnyebb és rugalmasabb hordozó használatára irányultak. Első megközelítése az volt, hogy a fényképészeti emulziót papírra vonja, majd a papírt egy tekercstartóba helyezte. A tartót a kilátó kamerákban használták az üveglapok tartói helyett.
1883-ban Eastman megdöbbentette a kereskedelmet azzal, hogy bejelentette a tekercsben lévő filmeket, és a tekercstartót szinte minden forgalomban lévő lemezes fényképezőgéphez illeszteni lehetett.
Az első filmreklámok 1885-ben kijelentették, hogy „hamarosan új, érzékeny fóliát vezetnek be, amelyről úgy gondolják, hogy gazdaságos és kényelmes helyettesítője lesz a száraz üveglapoknak kültéri és stúdiómunkában egyaránt.”
Eastman eladta a kamerát 100 expozícióhoz elegendő tekercsfilmmel. Amikor az összes expozíció elkészült, a fotós 10 dollárral együtt visszaküldte a fényképezőgépet a Rochesteri Kodaknak. A cég feldolgozza a filmet, minden expozícióról lenyomatot készít, újabb filmtekercset tölt be a fényképezőgépbe, majd elküldi a fényképezőgépet és a nyomatokat a fotósnak. Eastman megalkotta a „Ön nyomja meg a gombot, mi végezzük a többit” reklámszlogent, amely gyorsan népszerűvé vált a vásárlók körében. Eleinte egyetlen más cég sem tudta feldolgozni a filmet vagy eladni a nem exponált filmet. 1889-ben kínált először filmanyagot, majd 1896-ra a nemzetközi filmanyag vezető szállítója lett. Cégét Eastman Kodak néven alapította 1892-ben. Ahogy a filmállomány szabványossá vált, az Eastman továbbra is vezető szerepet töltött be az innovációk terén. Halála után is folytatódott a színes filmek finomítása.
Ez a tekercstartós fényképezési rendszer azonnal sikeres volt. A papír azonban nem volt teljesen kielégítő az emulzió hordozójaként, mivel a papír szemcséi valószínűleg visszaadódnak a fényképen.
Eastman megoldása az volt, hogy a papírt egy réteg sima, oldható zselatinnal, majd egy réteg oldhatatlan fényérzékeny zselatinnal vonták be. Az expozíció és az előhívás után a képet hordozó zselatint leválasztották a papírról, átlátszó zselatinlapra helyezték, és kollódiummal lakkozták – egy cellulózoldattal, amely kemény, rugalmas filmet képez.
Ahogy tökéletesítette az átlátszó tekercsfóliát és a tekercstartót, Eastman megváltoztatta munkája irányát, és megteremtette az alapot, amelyre az amatőr fotózásban elért sikere épülhet.
Később így nyilatkozott: „Amikor elkezdtük a filmes fotózást, arra számítottunk, hogy mindenki, aki üveglapot használ, felveszi a filmet. De azt tapasztaltuk, hogy viszonylag kevesen tették ezt. Nagy üzlet létrehozása érdekében el kell jutnia a nagyközönséghez.”
A KODAK kamerával 1888-ban Eastman letette az alapot annak érdekében, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a fényképezést. A 100 expozícióhoz elegendő filmmel előre feltöltött fényképezőgép könnyen hordozható és kézben tartható működés közben.
A k betű Eastman kedvence volt. Édesanyjával, Maria-val egy Anagrams készlet segítségével találták ki a Kodak nevet. Eastman elmondta, hogy három fő fogalmat használt a név megalkotásakor: rövidnek, könnyen kiejthetőnek kell lennie, és nem hasonlíthat más névre, és nem társítható semmi máshoz.
A cég George Eastman általi 1888-as megalapítása óta a Kodak a borotva és penge üzleti modelljét követte: olcsó fényképezőgépeket értékesített, és nagy haszonkulcsot termelt fogyóeszközökből – filmekből, vegyszerekből és papírból. Még 1976-ban a Kodak irányította a filmeladások 90%-át és a fényképezőgépek 85%-át az Egyesült Államokban. A Kodak 1975-ben fejlesztette ki és szabadalmaztatta az első kézi digitális fényképezőgépet.
A Kodak 1888-ban kezdte el árulni eredeti, George Eastman által készített fényképezőgépét az Egyesült Államokban 25 dollárért. Ez egy bőrborítású dobozos kamera volt, amely 100 expozíciós tekercsfilmmel volt előre feltöltve. A cserefilmet 2 dollárért adták el azoknak az ügyfeleknek. A könnyű használhatóság és a viszonylag alacsony költség a fotózást széles körben hozzáférhetővé tette a nagyközönség számára, nem csak a professzionális fotósok számára, ezzel megkezdődött a fogyasztói fotózás modern korszaka.
A Kodak egy paralelepipedon formájú kameradoboz volt, elöl fixfókuszos objektívvel, kereső nélkül. Két V alakú sziluett a tetején segített a téma irányába történő célzásban. A tetején volt egy forgatható kulcs a film mozgatásához, egy húzózsinór a beállításhoz, és egy gomb az oldalán a kioldáshoz, így szabaddá téve a celluloid filmet. Amikor a felhasználó megnyomta a gombot a fényképezéshez, meghúzódott egy belső kötél, és megkezdődött a fényképezés. A fénykép elkészítése után a felhasználónak el kellett forgatnia a felső gombot a celluloid szalagon belüli kiválasztott keret megváltoztatásához.
Eastman korlátlan hite a reklám fontosságában, mind a vállalat, mind a nyilvánosság számára. A legelső Kodak-termékeket a korabeli vezető lapokban és folyóiratokban hirdették – olyan hirdetéseket, amelyeket maga Eastman írt.
Eastman 1888-ban mutatta be a Kodak fényképezőgépet. Zsenialitásának köszönhetően ma már bárki fényképezhet kézi fényképezőgéppel, egyszerűen egy gomb megnyomásával.
