Élete
Munkássága
Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck belga regényíró és francia nyelvű drámaíró volt.
Lírai műveivel és színpadi játékaival – köztük a Pelléas et Mélisande című darabbal – Maeterlincket a szimbolizmus egyik legfontosabb képviselőjének tartják. E művek középpontjában gyakran az ember áll a halállal szembeni tehetetlenségében. 1911-ben Maeterlinck irodalmi Nobel-díjat kapott „sokoldalú irodalmi tevékenységéért, különösen drámai munkásságáért, melyet gazdag képzelőerő jellemez; költői képzeletéért, mely erősen hat az olvasó érzelmeire”.
1881-ben beiratkozott a Genti Egyetem jogi karára. Diákkorában verseket és novellákat írt, amelyeket később megsemmisített, és csak töredékei maradtak meg. Jogi tanulmányai 1885-ös befejezése után néhány hónapig Párizsban élt, ahol megismerkedett a szimbolizmus új irodalmi mozgalmának néhány tagjával, köztük Stéphane Mallarméval és Auguste de Villiers de L’Isle-Adam-mal. 1886-tól 1889-ig ügyvédként dolgozott Gentben. Ugyanakkor verseket publikált.
Irodalmi áttörését első darabja, a La Princesse Maleine (Maleine hercegnő) jelentette, amely a brüsszeli La Sociéte Nouvelle folyóiratban jelent meg 1889-ben, és 1890-ben könyvként is megjelent. A művet euforikusan fogadták a kritikusok, és a szerzőt Shakespeare-rel egy kategóriába sorolták.
Maeterlinck 1891 májusában balesetben meghalt legfiatalabb testvére halálával foglalkozott a Les Avertis (A tapasztaltak) című esszéjében. Az 1892-ben írt Pelléas et Mélisande című mesedráma, amelyet 1893 májusában mutattak be a Théâtre des Bouffes-Parisiensben, Maeterlinck legismertebb drámája.
Az 1897 és 1911 közötti időszak volt Maeterlinck legsikeresebb időszaka. Az 1898-ban megjelent La Sagesse et la Destinée (Bölcsesség és végzet) című kötete. A méhek élete is Maeterlinck filozófiai írásainak sorába tartozik. Az írás tudományos és filozófiai értékelés, amelyet 1901-ben írt, miután több évtizedes megfigyelés alatt tartotta a már Gentben gondozott méhkasokat.
Maeterlinck nagy nemzetközi sikert ért el A kék madár című mesedrámával, amely 1905-ben íródott, és két gyermek álmát dolgozza fel.
1904-ben megírta a Le Double Jardin (A kettős kert) című természetrajzi művet, 1907-ben pedig a L’Intelligence des Fleurs (A virágok intelligenciája) című esszégyűjteményével folytatta tudományos és filozófiai megfigyeléseit.
Amikor Maeterlinck 1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, korának egyik legtöbbet játszott drámaírója volt. Rainer Maria Rilke, Anton Csehov és Oscar Wilde szimbolista darabjainak tisztelői közé tartozott.
1917-ben nyugdíjba vonult, és a háború hatására megírta a Le Bourgmestre de Stilmonde (Stilmonde polgármestere) című háborús propagandadrámát, amely 1919-ben jelent meg, és egy flamand városban játszódik.
1927 és 1942 között Maeterlinck tizenkét esszékötetet adott ki a rovartanról, de a misztikáról és az extraszenzoros felfogásról is.
1939-ben, a második világháború kitörése előtt Portugáliába utazott, ahol António de Oliveira Salazar diktátorral barátkozott. Innen 1940-ben feleségével New Yorkba emigrált, ahol 1947-ig élt. Maurice Maeterlinck 1949-ben halt meg Nizzában.
