Amikor népszerű volt a cicisbeo

0
192

A cicisbeo (e.: csicsiszbeo, vagy szebb nevén cavaliere servente) tulajdonképpen egy nemes hölgyet kísérő lovag, úriember. A XVII. században Genovában terjedt el a szokás, hogy egy-egy nemes kisasszony körül egyszerre akár több lovag is forgolódni kezdett, akik a személye körüli szolgálatot látták el. Ha többen voltak egy hölgy környezetében, akkor felosztották egymást között a szerepeket és a feladatokat: egyikük a reggeli öltözködésben segédkezett, egy másik a templomba kísérte el, valaki sétálni vitte, s volt, aki a társasági életben vigyázott rá. Rövid idő alatt annyira népszerűvé vált a cicisbeo szerepe, hogy még házassági szerződésekben is kikötötték, hogy az asszony hány cicisbeót tarthat maga körül. (Egyébként a férjek is vállalhattak ilyen szerepet más hölgyek oldalán.) A nagy divatőrülettel mindössze egyetlen férfiember szállt szembe: Spinola márki neve maradt fenn, mint aki annyira szerette feleségét, hogy megszabta: sem a neje nem tarthatott cicisbeót, sem ő maga nem vállalhatott ilyen szerepet más nő körül.

(Képünkön Luigi Ponelato műve látható)

Előző cikkA kínai lábelkötés hagyománya
Következő cikkMiket jelentett az arcra ragasztott fekete pötty a nőknél?