Élete
Munkássága
Albert Camus francia filozófus, író, drámaíró, újságíró, világföderalista és politikai aktivista volt. 1957-ben 44 évesen kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, a történelem második legfiatalabb díjazottjaként „jelentős irodalmi tevékenységéért, amely mélyreható komolysággal világítja meg az emberi lelkiismeret problémáit korunkban”. Művei közé tartozik a Közöny, A pestis, Sziszüphosz mítosza, A bukás és A lázadó ember.
Camus Algériában született a francia gyarmatosítás idején, pied-noir szülők gyermekeként. Gyermekkorát egy szegény környéken töltötte, majd filozófiát tanult az algíri egyetemen. Albert Camus a nem nagyvárosi francia irodalom képviselője volt. Algériai származása és ottani tapasztalatai a harmincas években meghatározó hatással voltak gondolkodására és munkásságára. Félproletár szülők közül, akik korán kötődnek az erősen forradalmi irányzatú értelmiségi körökhöz, mélyen érdeklődtek a filozófia iránt (csak a véletlen akadályozta meg abban, hogy egyetemi karriert folytasson ezen a területen), huszonöt évesen került Franciaországba.
Párizsban tartózkodott, amikor 1940-ben a németek megszállták Franciaországot a második világháború alatt. Camus megpróbált elmenekülni, de végül csatlakozott a francia ellenálláshoz, ahol a Combat, egy törvényen kívüli újság főszerkesztőjeként szolgált. 1947-ben Camus visszavonult a politikai újságírástól, és amellett, hogy szépirodalmait és esszéit írta, nagyon aktív volt a színházban producerként és drámaíróként (pl. Caligula, 1944). Calderon, Lope de Vega, Dino Buzzati és Faulkner Requiem egy apácának című darabját is adaptálta. A színház iránti szeretete a L’Equipe nevű algériai színházi csoport tagságára vezethető vissza, amelynek „kollektív alkotása”, a Révolte dans les Asturies (1934) politikai okokból betiltásra került.
A háború után híresség volt, és számos előadást tartott szerte a világon. Camus politikailag aktív volt, része volt annak a baloldalnak, amely szemben állt Joszif Sztálinnal és a Szovjetunióval totalitarizmusuk miatt. Camus moralista volt, és az anarchoszindikalizmus felé hajlott. Számos európai integrációra törekvő szervezet tagja volt. Az algériai háború alatt (1954–1962) semleges álláspontot képviselt, a multikulturális és pluralista Algéria mellett állt, ezt az álláspontot a legtöbb párt elutasította. Camus felemelte szavát a magyarországi szovjet invázió és a Franco-rezsim spanyolországi totalitárius tendenciái ellen is.
Filozófiailag Camus nézetei hozzájárultak az abszurdizmusként ismert filozófia kialakulásához. Egyesek úgy vélik, hogy Camus munkája egzisztencialistának mutatta be, bár ő maga határozottan elutasította ezt a kifejezést egész életében.
A Le Mythe de Sisyphe (Sziszüphosz mítosza) című esszé Camus abszurd fogalmát és elfogadását „remény teljes hiányával fejti ki, aminek semmi köze a kétségbeeséshez, a folyamatos elutasításhoz, amit nem szabad összetéveszteni a lemondással – és a tudatos elégedetlenséggel”. Meursault, az 1942-es L’Étranger (Az idegen) központi szereplője az esszé nagy részét illusztrálja: az embert, mint a megszokás abszurd ortodoxiájának émelygő áldozatát, akit később – amikor a fiatal gyilkost kivégzés vár – a kétségbeesés, a remény és az üdvösség csábítja. Dr. Rieux a La Peste (A pestis) szereplője, aki fáradhatatlanul járja Oran pestisjárvány sújtotta polgárait, az abszurditás és az igazságtalanság világa elleni lázadást lépteti életbe, és megerősíti Camus szavait: „Nem vagyunk hajlandók kétségbe esni az emberiséggel kapcsolatban. Anélkül, hogy túlzott ambíciónk lenne az emberek megmentésére, továbbra is szolgálni akarjuk őket”. Camus további jól ismert alkotásai a La Chute (A bukás), 1956 és az 1957-ben megjelent L’Exil et le royaume (Száműzetés és Királyság). Szigorú erkölcsi rendkeresése művészetének klasszicizmusában találta meg esztétikai összefüggését. Nagy tisztaságú, intenzív koncentrációs és racionalitású stylist volt.
