Az MV Le Joola egy szenegáli kormány tulajdonában lévő roll-on/ro-off komp volt, amely 2002. szeptember 26-án felborult Gambia partjainál, 1863 halálos áldozattal és 64 túlélővel. Úgy gondolják, hogy ez a tengerészeti történelem második legsúlyosabb békeidőben történt katasztrófája.
A hajó a Casamance régióban található Ziguinchorból a szenegáli fővárosba, Dakarba közlekedett, amikor heves viharba került, messzebb a tengeren, mint amennyire hajózási engedélye volt. A becslések szerint 2000 utas volt a fedélzeten, a hajó megengedett terhelésének csaknem négyszerese. A mentési munkálatok órákig nem kezdődtek meg.
A hajó a Le Joola nevet kapta a dél-szenegáli jola népről. Németországban gyártották és 1990-ben szállították át, 79 m hosszú és 12 m széles volt, két motorral rendelkezett, és a katasztrófa idején elérhető legújabb biztonsági berendezésekkel szerelték fel. Le Joola általában hetente kétszer közlekedett és gyakran vitt nőket, akik Dakarban mangót és pálmaolajat árultak. A katasztrófa idején a hajó csaknem egy éve üzemen kívül volt, mivel javítások folytak rajta.
A katasztrófa
2002. szeptember 26-án 13:30 körül Le Joola elindult a Casamance régióban található Ziguinchorból egyik gyakori útjára Dél-Szenegál és Dakar között. Bár a hajót legfeljebb 580 utas és legénység szállítására tervezték, a becslések szerint 1863 utas tartózkodott a fedélzetén, köztük 185 ember, akik Carabane-ben szálltak fel a hajóra, egy olyan szigetről, ahol nem volt hivatalos kikötő. Az utasok pontos száma továbbra sem ismert (egyes szenegáli szervezetek több mint 2000-re teszik a számot), 1034 utasnak volt jegye. A többi utasnak vagy nem kellett jegyet vennie (5 évnél fiatalabb gyermekek), vagy ingyenesen utazhattak, ahogy ez gyakran megesik.
A komp személyzetének utolsó hívása este 10 órakor érkezett egy dakari tengeri biztonsági központba, és jó hajózási körülményekről számoltak be. 23 óra körül a hajó viharba került Gambia partjainál. A viharos tenger és a szél következtében a komp felborult, az utasok és a rakomány a tengerbe estek.
Bár a hajó utasai közül sokan meghaltak a borulás során vagy közvetlenül azt követően, valószínűleg sokan életben maradtak, azonban megfulladtak, miközben a mentésre vártak. A kormány mentőcsapatai csak a balesetet követő reggel érkeztek a helyszínre, bár a helyi halászok néhány órával korábban kimentettek néhány túlélőt a tengerből. Csak 64 utas maradt életben. A fedélzeten tartózkodó több mint 600 nő közül csak egy nő, Mariama Diouf maradt életben, aki akkoriban terhes volt.
Nem sokkal azelőtt, hogy a hivatalos mentőcsapatok megérkeztek, a helyi halászok pirogue-kal (fatörzsből vájt csónak) a tragédia területén megkezdték az első erőfeszítéseket a túlélők kiemelésére a vízből. Sikerült megmenteniük néhány embert, de több holttestet is megtaláltak, amelyek Le Joola körül lebegtek. 14 órakor egy 15 éves fiút mentettek ki. A fiú megerősítette, hogy még mindig sok ember rekedt élve a hajó belsejében, belülről zajokról és sikoltozásról érkeztek jelentések.
A Le Joola felborult, de a felszínen maradt egészen délután 3 óráig, ekkor végül elsüllyedt és magával vitte azokat, akik nem tudtak kiszállni a hajóból.
A tragédiában meghalt nagy számú ember óriási sokkot okozott Szenegálban. Azonnali vizsgálat indult. A francia bíróságok is vizsgálatot indítottak a katasztrófa ügyében, mivel több francia állampolgár is volt a halottak között. Sok forrás szerint a balesetet számos tényező okozta, köztük az esetleges gondatlanság is. Míg a viharos tenger és a szél közvetlenül felelős a felborulásért, a kompot csak part menti vizeken való hajózásra építették, de a felboruláskor a part menti határon túl haladt. A túlzsúfoltság az egyik leggyakrabban emlegetett tényező a katasztrófában, mind a borulás, mind a halálesetek magas száma miatt. A fedélzet alatti hőség és klausztrofóbiás viszonyok miatt rendszerint a lehető legtöbb utas a felső szinten aludt, ami instabilabbá tette a hajót. A hajó mindössze 12 éves volt, és úgy építették, hogy legalább 30 évig üzemeljen, de a felborulás előtti években számos műszaki problémát szenvedett. Ezeket a problémákat a tulajdonosok rossz karbantartásának, és nem a tervezési vagy gyártási hibáknak tulajdonítják.
Legalább 1863-an haltak meg, bár a pontos szám soha nem fog kiderülni, mivel a fedélzeten sokan utaztak jegy nélkül. A halottak között 1201 férfi (61,5%) és 682 nő (34,9%) volt. 70 áldozat neme ismeretlen. A halottak között Szenegálon kívül legalább 11 ország utasai voltak: Kamerun, Guinea, Ghána, Nigéria, Franciaország, Spanyolország, Norvégia, Belgium, Libanon, Svájc és Hollandia.
2003. szeptember 28-án Haïdar El Ali környezetvédelmi aktivista és búvárcsapata feltárta a katasztrófa sújtotta területet. Nem láttak túlélőket, de sok férfi, nő és gyermek holttestét látták a hajóban. A bent rekedt 300 holttestet kiszabadították. További 100 holttest került még elő. Összesen 551 holttestet találtak. Ebből a számból 93 volt azonosítható, és visszaadták a családoknak. A megmaradt holttesteket speciálisan kialakított temetőkben helyezték nyugalomra Kabadioban, Kantene-ben, Mbaóban és a gambiai tengerparton. A nemzeti temetést 2002. október 11-én tartották a dakari Esplanade du Souvenirben.
Utóhatás
A szenegáli kormány kezdetben áldozatonként körülbelül 22 000 USD összegű kifizetést ajánlott fel a családoknak, és több tisztviselőt is elbocsátott, de soha senki ellen nem indult eljárás, és a hivatalos jelentést egy évvel a katasztrófa után lezárták. A tisztviselőket azzal vádolták, hogy nem reagáltak elég gyorsan a katasztrófára, köztük a Szenegáli Fegyveres Erők magas rangú tagjait, akiket más posztokra helyeztek át. Ennek ellenére kevés fény derült azokra, akik túlterhelték vagy rosszul karbantartották a kompot. Mame Madior Boye miniszterelnököt Abdoulaye Wade elnök a katasztrófa után kabinetjének nagy részével együtt menesztette, mert állítólag nem megfelelően kezelte a mentést. A 2007-es választásokon Wade riválisa és egykori miniszterelnöke, Moustapha Niasse azzal vádolta Wade-et, hogy eltitkolta felelősségét a katasztrófában. Az áldozatok családjai, akik közül sokan nem akartak vagy nem tudtak jóvátételt követelni, továbbra is erősen bírálták a kormányt a mentéssel, a katasztrófához vezető komp üzemeltetésével és a jóvátételi folyamattal kapcsolatban.
A francia áldozatok családjai megtagadták a 2003-as jóvátételi csomagokat, és a szenegáli hatóságokat francia bíróságokon perelték. 2008. szeptember 12-én Jean-Wilfrid Noël francia bíró vádat emelt kilenc szenegáli tisztviselő ellen, köztük Boye és a hadsereg korábbi vezérkari főnöke, Babacar Gaye tábornok ellen. A szenegáli hivatalos és népi reakció a volt gyarmati hatalom e vádjaival szemben ellenséges volt, a szenegáli kormány pedig cserébe elfogatóparancsot adott ki Noël ellen.
Papa Moctar Selane szenegáli újságíró dokumentumfilmjét a tragédia kilencedik évfordulóján, 2011. szeptember 26-án sugározták. A dokumentumfilm részletezte néhány túlélő történetét, és megkérdőjelezte a lassú mentési munkát.
A szenegáli labdarúgó, Aliou Cissé családjának 12 tagját veszítette el az incidensben, és klubja, az angliai Birmingham City nagy szenegáli zászlót tűzött ki a középpályás családja és a többi áldozat emlékére.
A Le Joola elsüllyedése a második legsúlyosabb, békeidőben történt tengeri katasztrófa az áldozatok számát tekintve. Az elsőnek az MV Doña Pazt tartják, amely 1987-ben süllyedt el, ott a becslések szerint több mint 4000 áldozat volt. A World Almanach és a New York Times szerint az 1912-ben elsüllyedt RMS Titanic 1517 halottal a harmadik lenne.
