Népszerű volt az ötödik elem a középkorban

A középkor folyamán kezdődött el az égetett szeszek „diadalútja”. A lepárlás (desztilláció) folyamata bonyolult eljárás volt, ezért a műveletet főleg alkímiával foglalkozó tudósok, tanult személyek végezték. A szeszfőzés maga fokozatosan vált a mindennapok részévé. Az eljárás során (általában bort desztilláltak) megnőtt az ital alkohol tartalma. Az alkohol 78,3 °C fokon forr, a víz pedig 100 fokon, ezért az alkoholt viszonylag könnyű kinyerni, de a víz teljes eltávolítása már igen nehéz, mert a desztillálás során az alkohollal együtt bizonyos mennyiségű víz mindig kerül a párlatba. Ez további desztillációkkal csökkenthető, amelynek során egyre nagyobb szeszfokú párlat állítható elő.

A szeszfőzésről szóló első leírás a Mappae Clavicula elnevezésű XII. századi itáliai kéziratban olvasható. A borlepárlással készült új ital, a konyak igazi csodának számított, mert 65 százalék feletti szesztartalom esetén elég gyúlékonynak bizonyult. Az említett évszázadban megjelent desztillált alkoholt több elnevezéssel illették: aqua ardens (’égő víz’, ’égő párlat’). A borpárlatot elsőként egy katalán tudós, Arnoldus Villanovanus (1235–1312) nevezte az élet vízének (aqua vitae), de a titulus igazából csak a XV. században terjedt el, mert Villanovanus csak a megfelelő tisztaságú, nagyon magas alkoholtartalmú párlatra alkalmazta a kifejezést. Néhány alkimista szakaszos lepárlással és a vízhűtéssel fejlesztette tovább az eljárást. A vízhűtéssel minimálisra lehetett csökkenteni a szeszpáraveszteséget, és szinte tetszőleges számú újbóli finomítást lehetett végrehajtani. Az így nyert, rektifikált, azaz többszörösen lepárolt alkoholt neveztékötödik elemnek” (quintae essentiae), amit gyógyító hatásúnak tartottak, és tartósítószerként is kiválónak bizonyult. Egy 1484-ből származó leírás szerint „aki minden reggel fél kanál borpárlatot iszik, sosem lesz beteg”, és „ha valaki haldoklik, és egy kis borpárlatot öntenek a szájába, halála előtt beszélni fog”.

A késő középkorban nemcsak borpárlatot készítettek, hanem szőlőből és más gyümölcsökből pálinkát is főztek. Európa északi területein, ahol kevés a gyümölcs, a XV. század végétől gabonamalátából készítettek alkoholt. Az aqua vitae kelta elnevezéséből, az usiga beatha kifejezésből ered a gabonamalátából desztillált ital, a viszki angol neve (whisky).

Pósán László: Mindennapi élet a középkortól a felvilágosodás koráig I.