A történelem során a mérgező anyagok közül minden bizonnyal a higanynak (folyékony ezüst, nálunk sokáig kéneső) köszönhető a legtöbb halálos áldozat. Persze nem méregként, hanem éppen ellenkezőleg, gyógyhatású szerként, bizonyos orvosság adalékanyagaként alkalmazták az elmúlt századokban – természetesen kevés sikerrel. Kínában és Tibetben úgy hitték, hogy meghosszabbíthatja az életet; így járt a kínai nagy fal megálmodója, a legendás Csin Si Huang-ti császár, aki halhatatlanságra vágyva higanytartalmú italok rendszeres fogyasztásával éppenséggel lerövidítette földi életét. A perzsák és a görögök kenőcs gyanánt használták orvoslásra, Egyiptomban és a római birodalomban pedig kozmetikumként volt a mindennapok része; sőt, még az újkorban is divatos volt használata – I. Erzsébet angol királynő a bőrét fehérítő, ecettel vegyített ólmot is tartalmazó keverék állandó kenegetésével tulajdonképpen hosszú és lassú (ön)mérgezésnek esett áldozatul. A higanyt a későbbiekben a lepra, a XIX. században pedig a szifilisz elleni legfőbb csodaszernek hitték.
Hiába a higany követelte a legtöbb halottak az évezredek során sokan a ciánt tartják a legmérgezőbb anyagnak – természetesen tévesen. A jelenleg ismert mérgező vegyületek közül néhány halálos dózisa a következő (egy átlagos, 75 kg-os felnőtt férfi esetében):
botulinotoxin: 0,0002 mg (azaz egy mikrogramm ötödrésze már halálos adag), polónium-210: 0,001 mg, ricin: 0,1 mg, szarin: 1 mg, sztrichnin és kálium-cianid: 50 mg.
Ajánlott irodalom:
100 kémiai mítosz
Faragó Tibor: A folyékony ezüst tündöklése és bukása
