Az ókori Egyiptom legismertebb emlékművei közé tartozik – a piramisok és a szfinxek mellett – az obeliszkek. Nevük hasonlít a görög ezüst- és rézpénzekhez, az oboloszhoz – nem véletlenül. A hellének oboloszt – obulust – tettek a halottaik szájába, hogy megfizessék a révészt, aki az alvilági folyón átviszi az elhunytat az árnyak birodalmába. Az obolosz jelentése hegyes rúd (vagy nyárs), amit Kr. e. 800 és 600 között fizetőeszközként használtak.
Az Egyiptomban letelepedett görögök obeliszknek nevezték el az ősi szentélyek területén magasodó kőoszlopokat – mert azok nyársakra emlékeztették őket. Az obeliszkek Ré napisten jelképei. Az Egyiptomban fellelt legmagasabb oszlop Karnakban látható és 28 méter magas.
A rómaiak jó néhány obeliszket szállítottak el magukkal Itáliába, egy a fővárosban, a Szent Péter téren is magasodik. A franciák sem tétlenkedtek, 1836-ban Luxorból került a párizsi Concorde térre egy hatalmas oszlop. A Kleopátra tűi néven emlegetett két – 21,6 és 22 méter magas – alexandriai obeliszk közül az egyik 1878-ban Londonba, a kisebbik 1881-ben New Yorkba került. (A híres uralkodónak azonban nincs köze az oszlopokhoz, azok eredetileg a héliopoliszi Nap-templom bejáratánál magasodtak, s azokat Kr. e. 1450 körül készíthették, III. Thotmesz fáraó uralkodásának idején.)
Az európai művészetben az obeliszk a reneszánsz óta játszik szerepet; vannak, amelyek az ősi egyiptomi kőoszlopok utánzatai – például Potsdamban, a Sanssouci-parkban meredező, amit kitalált hieroglifák díszítenek –, és vannak, amelyek a modern kor termékei, mint a lipcsei Mende-kút.
Képünk a londoni obeliszk felállításáról készült egykorú illusztráció.
