A középkorban az értelmi fogyatékos embereket betegeknek tartották, mert minden betegséget Isten büntetésének tekintettek, így a bolondok is annak számítottak. Ugyanakkor egy udvari bolond ugyanis megtehette, amit más nem, törvényen felül állt, gyakorlatilag szabadon kritizálhatta és gúnyolhatta a főurakat, sőt magát a királyt is. Így tett Triboulet (Nicolas Ferrial, 1479–1536), kora leghíresebb, s azóta is az egyik legismertebb kegyence. Nagy népszerűségnek örvendett egész Franciaországban, a csörgősapka és a beszámíthatatlanság védelme alatt sok mindent mondott ki, amit senki más nem mert volna. Nemcsak az uralkodót, de önmagát is kegyetlenül kritizálta. Egyik híres mondása szerint „a legkegyetlenebb tréfák mindig azokról jutnak eszembe, akik éppen kegyvesztettek lettek.” Egyszer szellemessége mentette meg életét, amikor a király kigúnyolásával túllőtt a bolondok számára megengedett csúfolódás minden határán.
A neves bolond XII. Lajos, majd I. Ferenc francia királyok szolgálatában szórakoztatta az udvart, ám egyszer rácsapott ura fenekére – egyes források szerint a hátára, s abban sincs egyetértés, hogy Lajost vagy Ferencet érte-e a nem várt mozdulat –, amiért a király annyira feldühödött, hogy halálra ítélte. Azonban miután lecsillapodott, úgy döntött, hogy megkíméli az életét, ha eszébe jut egy olyan bocsánatkérés, ami még sértőbb, mint amit a királlyal az imént tett. A furfangos Triboulet így válaszolt: „Nagyon sajnálom felség, hogy nem ismertelek meg, összetévesztettelek a királynéval!” Ez tényleg hatalmas sértésnek számított, mivel halálbüntetéssel járt, ha valaki gúnyolódott az uralkodó feleségén. A király erre természetesen megint felfortyant és nem tágított a halálbüntetés mellől, ugyanakkor megengedte a bolondnak, hogy saját maga döntsön, hogyan akar meghalni. Triboulet ekkor azt mondta: „Felség, az őrültek védőszentjeinek kedvéért inkább öregen szeretnék meghalni.” A király ekkor elnevette magát, így megkímélte a félkegyelmű (?) életét, de száműzte udvarából.
Triboulet alakja számos írót ihletett meg: például a humanista tudós-orvos-pap Rabelais (1493–1553) Pantagruel című „klasszikus” alkotásának harmadik könyvében is megjelenik, csakúgy, mint Victor Hugo A király mulat című drámájában, amelynek nyomán született meg Verdi Rigolettója, s amelynek címében Triboulet neve a francia „rigoler” (nevet) igével keverten jelenik meg.
(Képünkön William Merritt Chase (1849 –1916) amerikai festő műve látható. Ez a festészeti mód vált általánossá az udvari bohócok ábrázolására.)
Ajánlott olvasmányok:
John Dorian: The History of Court Fools
F. Rabelais: Pantagruel
Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete
Victor Hugo: A király mulat
Michel Foucault: A bolondság története
