Élete
Munkássága
Willem Einthoven holland orvos és fiziológus volt. 1895-ben feltalálta az első gyakorlati elektrokardiográfot (EKG), és 1924-ben „az elektrokardiográfia kifejlesztéséért” megkapta az élettani és orvosi Nobel-díjat.
Einthoven 1885-ben szerzett orvosi diplomát az Utrechti Egyetemen. 1886-ban a Leideni Egyetem professzora lett. 1902-ben a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett.
Einthoven kora előtt ismert volt, hogy a szív dobogása elektromos áramot termel, de a korabeli műszerek nem tudták pontosan mérni ezt a jelenséget anélkül, hogy elektródákat közvetlenül a szívre helyeztek volna. 1901-től kezdve Einthoven elkészítette egy sor galvanométer prototípusát. Ez az eszköz egy nagyon vékony vezetőszálat használt, amely nagyon erős elektromágnesek között haladt át. Amikor az áram áthalad az izzószálon, az áram által létrehozott mágneses mező a húr mozgását okozza. A zsinórra világító fény árnyékot vetne egy mozgó fotópapírtekercsre, így egy folyamatos görbét képezne, amely a zsinór mozgását mutatja. Az eredeti gép vízhűtést igényelt az erős elektromágnesekhez, működtetéséhez öt emberre volt szükség, súlya pedig körülbelül 270 kilogramm volt. Ez az eszköz megnövelte a szabványos galvanométer érzékenységét, így a szív elektromos aktivitása a hús és a csont szigetelése ellenére is mérhető volt. A találmány lehetővé tette a transzthoracalis elektrokardiográfiát.
Bár a későbbi technológiai fejlődés jobb és hordozhatóbb EKG-készülékeket eredményezett, az EKG leírására használt terminológia nagy része Einthoventől származik. A P, Q, R, S és T betűk hozzárendelését a különböző eltérítésekhez továbbra is használják. Róla kapta az Einthoven-háromszög kifejezést. A képzeletbeli fordított egyenlő oldalú háromszögre utal, amelynek középpontja a mellkason van, és a pontok a karokon és a lábakon lévő szabványos vezetékek.
A húr galvanométer kifejlesztése után Einthoven számos szív- és érrendszeri rendellenesség elektrokardiográfiás jellemzőit ismertette. Később Einthoven figyelmét az akusztika, különösen a szívhangok tanulmányozására fordította, amelyet Dr. P. Battaerddel együtt kutatott.
1924-ben Einthoven fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott az orvosi diagnosztikában használt első gyakorlati elektrokardiográfiai rendszer feltalálásáért.
A hollandiai Leidenben halt meg 1927-ben.
