Élete
Munkássága
René François Armand „Sully” Prudhomme francia költő és esszéista volt, az első irodalmi Nobel-díjas.
Prudhomme Párizsban született, eredetileg mérnöknek tanult, de a filozófia, később a költészet felé fordult; az volt a szándéka, hogy tudományos költészetet teremtsen a modern idők számára. Jellemében őszinte és melankolikus, a Parnasszus iskolához kötődött, bár munkái ugyanakkor sajátosságokat mutatnak.
Első gyűjteményét, a Stances et Poèmes-t („Strófák és versek”, 1865) Sainte-Beuve dicsérte. Ebben szerepelt leghíresebb verse, a Le vase brisé.
Pályafutása során Prudhomme fokozatosan elmozdult első könyveinek szentimentális stílusáról egy személyesebb stílus felé, amely egyesítette a Parnasszus iskola formalitását a filozófiai és tudományos témák iránti érdeklődésével. Az egyik ihletője egyértelműen Lucretius De rerum naturája volt, amelynek első könyvét versre fordította. Filozófiáját a La Justice (1878) és a Le Bonheur (1888) fejezte ki. Az ezekben a versekben alkalmazott eszközök szélsőséges gazdaságossága azonban rendszerint úgy ítélte meg, hogy az veszélyezteti költői minőségüket anélkül, hogy filozófiai alkotásként támasztotta volna alá állításaikat. 1881-ben beválasztották az Académie française-ba. Egy másik kitüntetés, a francia Becsületrend főtisztje kitüntetés 1895-ben következett.
A Le Bonheur után Prudhomme a költészet helyett esztétikai és filozófiai esszéket írt. Két fontos esszét publikált: L’Expression dans les beaux-arts (1884) és Réflexions sur l’art des vers (1892), cikksorozatot Blaise Pascalról a La Revue des Deux Mondes-ban (1890).
Ő volt az első író, aki megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit „költői kompozíciójának külön elismeréseként adnak, amely a magasztos idealizmusról, a művészi tökéletességről és a szív és az értelem tulajdonságainak ritka kombinációjáról tanúskodik”.
