Fel sem merülne bennünk, hogy alumínium nyakláncra cserélnénk aranynyakékünket, vagy brillköves karkötőnk foglalatát alumíniumból készíttetnénk. Viszont volt idő, amikor valami ilyesmi történt.
Drágább volt az alumínium, mint az arany. Ettől függetlenül nem vehető egy véka alá, hiszen kémiai szempontból csak az arany nevezhető nemesfémnek a kettő közül.
A nemesfémek árai igencsak a magasban vannak, és alapvetően a fémek között a ritkaságuk tesz különbséget, de a minél ritkább annál drágább mondást az is kiegészíti, hogy milyen márka képviseletével rendelkezik.
De kanyarodjunk vissza az alumínium fénykorára. Hiába volt ismert minden szükséges anyag az alumíniumhoz, először csak az 1800-as évek elején tudta egy dán vegyész előállítani. Eleinte olyan bonyolult folyamattal próbálkoztak, hogy nem is az anyagot, hanem magát az előállítást kellett megfizetni. Majd a kisebb darabokat az egyre nagyobb tömbök követték, és így az 1855. évi párizsi kiállításon már egy komolyabb 1 kg-os alu-tömbbel ékeskedtek. Ezt követően megnőtt az anyagból készített ékszerek, dísztárgyak gyártása, de ezeket csak egy bizonyos anyagi háttérrel rendelkező réteg engedhette meg magának.
Napóleon idején hadászati célra is alkalmazni kívánták, de ennek fejében csak azok a magasztos emberek ehettek alumínium késsel és villával, akik igazán kiváltságos szerepben éltek. A többieknek – hozzájuk képest „pornépnek” – maradt az „olcsó” arany…Borzasztó lekicsinylő lehetett.
Ám az alumínium „arany kora” nem tartott sokáig, ugyan is rájöttek, hogy elektrolízissel rendkívül olcsón előállítható. Így a századfordulóra az ára jelentősen leesett, és csekély összegért lehetett már akkor megvásárolni.
Az alumínium korának örök emléke élni fog a washingtoni emlékműben, amelynek gúla teteje a legnagyobb egybefüggő alumínium darab.
