Élete
Munkássága
Joseph Erlanger amerikai fiziológus volt, aki leginkább az idegtudomány területén végzett munkáiról ismert. Herbert Spencer Gasserrel együtt az idegrost számos fajtáját azonosította, és megállapította az akciós potenciál sebessége és a rostátmérő közötti kapcsolatot. „A különböző típusú idegszövetek felfedezéséért” 1944-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kaptak.
Joseph Erlanger a kaliforniai Berkeley-i Egyetemen szerzett kémiai alapképzést 1895-ben, majd 1899-ben diplomázott a Johns Hopkins School of Medicine-ben a marylandi Baltimore-ban.
A diploma megszerzése után Erlanger a Johns Hopkins Kórházban dolgozott William Osler vezetésével, és egy fiziológiai laboratóriumban dolgozott. Erlanger előadásokat is tartott az iskolában az emésztésről és az anyagcseréről. Erlangert a kardiológia is érdekelte és Arthur Hirschfelderrel együtt kutatott. Erlanger kifejlesztett és szabadalmaztatott egy új típusú vérnyomásmérőt, amely képes mérni a vérnyomást a brachialis artériából. Erlanger William Henry Howell, a Johns Hopkins School of Medicine fiziológiaprofesszorának figyelmét. Howell felvette Erlangert adjunktusnak, majd 1906 előtt egyetemi docensré léptették elő.
1906-ban Erlanger elvállalta a fiziológia első tanszékét a Madison-i Wisconsin Egyetemen. 1910-ben távozott, hogy a St. Louis-i Washington Egyetemen professzori állást foglaljon el, a St. Louis-i pozíció több finanszírozást ajánlott fel Erlangernek projektjeihez. Herbert Spencer Gasser, Erlanger egykori tanítványa Wisconsinban, nem sokkal a költözés után csatlakozott Erlanger laboratóriumához. Az első világháború idején a páros hozzájárult a sokk hatásait vizsgáló kutatáshoz. Ennek a munkának a részeként Erlanger képes volt szívblokkot előállítani egy állatmodellben úgy, hogy a His kötegét megszorította és megfeszítette. Együtt sikerült felerősíteniük egy kecskebéka ülőideg akciós potenciálját 1922-ben, és az eredményeket közzétették az American Journal of Physiology-ban. Bizonytalan, hogy miért fordult el ilyen hirtelen a páros érdeklődése az idegtudományok iránt, mivel Erlangert már széles körben tisztelték a kardiológia területén.
Erlanger és Gasser képesek voltak úgy módosítani egy Western Electric oszcilloszkópot, hogy alacsony feszültségen működjön. E módosítás előtt az egyetlen elérhető módszer az idegi aktivitás mérésére az elektroencefalográf volt, amely csak nagy léptékű elektromos aktivitást tudott kimutatni. Ezzel a technológiával meg tudták figyelni, hogy az akciós potenciálok két fázisban fordulnak elő – egy tüske (kezdeti hullám), majd egy utócsúcs (a potenciál lassú változásainak sorozata). Felfedezték, hogy a neuronokat sokféle formában találták meg, mindegyiknek megvan a maga ingerlékenységi lehetősége. Ezzel a kutatással a pár felfedezte, hogy az akciós potenciálok sebessége egyenesen arányos az idegrost átmérőjével. A partnerség 1931-ben ért véget, amikor Gasser állást kapott a Cornell Egyetemen. 1944-ben ezekért a felfedezésekért elnyerték az orvosi vagy élettani Nobel-díjat.
