Élete
Munkássága
Jean Frédéric Joliot-Curie francia fizikus volt. 1935-ben feleségével, Irène Joliot-Curie-vel kémiai Nobel-díjat kapott „új radioaktív elemek szintéziséért”.
Joliot 1908 és 1917 között a jól ismert Lycée Lakanalban járt a Párizs melletti Sceaux-ban. 1923-ban fizikai mérnökként doktorált 1. fokozattal. Tanulmányai után Joliot 1925-ben Marie Curie asszisztense lett az Institut du Radiumban, akinek lányát, Irène-t 1926-ban feleségül vette. Feleségével együtt 1935-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat egy radionuklid szintéziséért, amelyet nemrégiben az alumínium alfa-részecskékkel való bombázásával értek el. Egy évvel később Joliot-Curie a Caisse Nationale des Sciences kutatási vezetője, valamint a Francia Liga az Emberi Jogokért és az Antifasiszta Értelmiségiek Vigilance Bizottságának tagja lett.
1937-ben Joliot-Curie elhagyta az Institut du Radiumot, és a Collège de France professzorává nevezték ki. Hans von Halbant és Lew Kowarskit sikerült toboroznia párizsi kutatási tevékenységéhez. Franciaország 1940-es német megszállása után aktívan részt vett az ellenállásban, és Angliába csempészte maghasadási kutatási eredményeit. 1941-ben az Ellenállás Nemzeti Frontjának elnöke lett. A megszállás alatt közel állt a Francia Kommunista Párthoz. 1943-ban az Académie des Sciences tagjává választották.
A háború után Joliot-Curie a Centre National de la Recherche Scientifique (CNRS) kutatási igazgatója, 1946-ban pedig az újonnan alapított Commissariat à l’énergie atomique (CEA) atomenergia-ügyi főbiztosa lett, 1948-ban pedig az első francia atomreaktort, a ZOÉ építését vezette.
Felesége 1956-ban bekövetkezett halála után átvette professzori posztját a Sorbonne-on, és élete utolsó két évében főként az Orsay-i Atommagfizikai Intézet felállításával foglalkozott. Gyermekei, Pierre Joliot és Hélène Langevin-Joliot szintén tudományos pályát folytattak.
Joliot-Curie 1958 augusztusában halt meg a Saint-Antoine kórházban.
