Kalandozó őseink nem csak a vad csatákban érezhették jól magukat, szabadidejükben több olyan játékkal múlatták az időt, amelyek még manapság is népszerűek.
A kockajátékok mellett a honfoglaló magyarok ismerték a stratégiai táblajátékokhoz tartozó malomjátékot is. Maga a játék nagyon ősi eredetű, ábráját a paleolitikumban barlangok falára, a neolitikumban oltárokra vésték – igaz, akkoriban még inkább csak szimbolikus jelentése lehetett. Mint játék az ókorban vált népszerűvé, kerültek elő maradványok Mezopotámiából, Egyiptomból (I. Ramszesz uralkodásának idejéből, azaz a Kr. e. XIV. századból), Görögországból (az Akropolisz lépcsőin is láthatók), de Sri Lankán (Kr. e. I–II. század) és Kínában (Kr. u. V. század) is ismerték. Igazából a középkor folyamán vált széles körben elterjedtté, szimbolikus jelentése – ami bár koronként változott, általában a világban levő rendet, a világ fölötti hatalmat jelképezte – addigra elveszítette szakrális jelentőségét. A szegény ember sakkjának is nevezik, noha gyakorlatilag minden társadalmi réteg szívesen játszott vele.
Leginkább földbe, fába, kőbe vagy épületek padlójába, párkányaira, börtönök falaira vésték a játék tábláját, amelyen a bábukat főleg kaviccsal vagy babbal játszottak. A malomábra sok helyen felbukkant a Kárpát-medencében; az államalapítás után, a XI. században már templomok falára is felvésték az ábrát (akkor még szakrális jelentéssel). A Hódmezővásárhely mellett Gorzsa faluban egy lakóház padlójába karcolva bukkantak nemrég malomábrára (képünkön).
Ajánlott olvasmány:
A honfoglalók műveltsége
