Élete
Munkássága
Frans Eemil Sillanpää finn író volt. 1939-ben ő lett az első finn író, akit irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki „hazája tájainak, természeti képeinek, parasztságának tömör s egyben aprólékosan finom ábrázolásáért”.
Bár szülei szegények voltak, sikerült Tamperébe iskolába küldeniük. Az iskolában Sillanpää jó tanuló volt, és jótevője, Henrik Liljeroos segítségével 1908-ban belépett a Helsinki Egyetemre, hogy orvosnak tanuljon. Egyetemi ismerősei közé tartozott Eero Järnefelt és Pekka Halonen festők, Jean Sibelius zeneszerző és Juhani Aho író.
1913-ban Sillanpää Helsinkiből régi szülőfalujába költözött, és az írásnak szentelte életét. 1914-ben Sillanpää cikkeket írt az Uusi Suometar című újságba.
Sillanpää az erőszak minden formája ellen volt, és hitt a tudományos optimizmusban. Munkásságában a vidéki embereket a földdel egységben élőként ábrázolta.
A Hurskas kurjuus (Jámbor szegénység) (1919) című regény a finn polgárháború okait mutatja be, és tárgyilagossága ellenére akkoriban ellentmondásos volt.
Sillanpää 1931-ben Nuorena nukkunut (Silja) című regényével szerzett nemzetközi hírnevet.
Néhány nappal azután, hogy átvette a Nobel-díjat, a Finnország és a Szovjetunió közötti tárgyalások megszakadtak, és megkezdődött a téli háború. Sillanpää az aranyérmet beolvasztásra adományozta a háborús erőfeszítések támogatására.
A téli háború előtt Sillanpää megírta a Sillanpään marssilaulu dalszövegét, hogy felvidítsa a hangulatát, amikor legidősebb fia, Esko katonai gyakorlatokon vett részt a karéliai földszoroson.
Sillanpää alkoholizmusa és egyéb betegségei kórházi kezelést igényeltek. 1943-ban szakállas öreg „Sillanpää nagypapaként” tért vissza a közéletbe. Rádiószereplései, különösen az 1945-től 1963-ig terjedő karácsonyi beszédhagyománya nagyon népszerűvé vált.
