Az ókori világ prostituáltjairól, a hetérákról (eredeti jelentése: társnő) sokak hallottak már, közülük nem egy neve az utókor számára is fennmaradt.
Az egyik ilyen ismert nőszemély volt a Kr. e. V. században Aszpászia (képünkön, G. Staal és F. Holl műve), Athén aranykora kiemelkedő államférfijának, Periklésznek a „társa”, ágyasa. Bár a történészek között nincs egyetértés afelől, hogy a hölgy valóban kurtizán volt-e, vagy a politikus törvényes házastársa, hatalmas befolyással és beleszólással rendelkezett Athén politikájába – olyannyira, hogy ellenfelei kerítés vádjával bíróság elé citálták; a komolyabb büntetés elől csak Periklész ékesszóló védőbeszéde révén menekült meg. (Egyébként az ókor hetérái között többen komoly műveltséggel is rendelkeztek, így például Platón szerint mestere, Szókratész is Aszpásziától tanulta ki a retorika mesterségét.)
Szintén ismert és híres hetéraként tartották számon Nagy Sándor ágyasát, Thaiszt, aki egy tivornya alkalmával rávette a makedón uralkodót, hogy égesse fel az általa elfoglalt Perszepoliszt, méghozzá bosszúból, mivel egykor Xerxész is felperzselte Athént.
Bár a hetéra szóhoz a köztudatban negatív konnotációk társulnak, az ókorban, a görög demokráciában az előkelő, arisztokrata férfiak hetériákba, azaz baráti körökbe jártak, egyfajta politikai szövetségbe, klubba tömörültek, amelyek tulajdonképpen a politikai pártok elődjeinek tekinthetők. Az újkorban, a XIX. század elején aztán ehhez a fogalomhoz kapcsolódva alakultak meg göröghonban először irodalmi és közművelődési egyesületek, hetériák, majd politikai mozgalomként 1814-ben a Filiki Eteria, egyfajta titkos társaság, amelynek emigráns alapítói és tagjai a görög szabadságharc aktív résztvevőiként küzdöttek a török elnyomás ellen – a szabadságharc végül 1830-ban vezetett sikerre, amikor elismerték a szuverén Görög Királyságot.
