Élete
Munkássága
Edward Mills Purcell amerikai fizikus. 1952-ben Felix Bloch-al megosztva fizikai Nobel-díjat kapott „az atommagbeli mágneses erőter finomabb és egyszerűbb mérési módszerének kifejlesztéséért és az ezzel elért eredményeikért”.
Purcell a Purdue Egyetemen (elektrotechnikusi diplomát szerzett 1933-ban) és a Harvard Egyetemen tanult, ahol 1938-ban szerzett doktori fokozatot. Ezt követően 1941-től 1946-ig a Massachusetts Institute of Technology Sugárlaboratóriumában dolgozott, majd 1938-tól kezdetben oktatóként a Harvardon, majd 1949-től fizikaprofesszorként. 1980-tól emeritus professzor volt.
Purcell 1945-ben fedezte fel a mágneses magrezonanciát (NMR), és tőle függetlenül Felix Bloch nagyjából ugyanebben az időben fedezte fel. Ez a felfedezés adta az alapját a mágneses magrezonancia spektroszkópia (NMR spektroszkópia) kifejlesztésének, melynek segítségével pl. B. a molekulák szerkezete vizsgálható és széles körben alkalmazható a természettudományokban és az orvostudományban (pl. mágneses rezonancia képalkotás). Ebben az összefüggésben Purcell az úgynevezett Carr-Purcell impulzusszekvenciáról ismert, amelyet Herman Y. Carrral (1924–2008) együtt fejlesztett ki. 1950-ben Purcellt az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiába, 1951-ben a Nemzeti Tudományos Akadémiába, 1954-ben pedig az Amerikai Filozófiai Társaságba választották.
1951-ben Harold Irving Ewennel és Gart Westerhouttal együtt felfedezte a Tejútrendszer atomi hidrogénjének 1,42 gigahertzes frekvenciájának (a 21 centiméteres vonalnak) a kibocsátását, amelyet az elektronspinnek a magspinhez viszonyított orientációjának változása okoz. Elméletileg Hendrik Christoffel van de Hulst jósolta meg 1944-ben.
1952-ben Felix Bloch-al együtt megkapta a fizikai Nobel-díjat az NMR-en végzett munkájáért. 1967-ben Oersted-érmet kapott. 1984-ben megkapta a biofizikai Max Delbruck-díjat.
