Élete
Munkássága
Carl von Ossietzky német újságíró és pacifista volt. 1935-ben Nobel-békedíjat kapott a titkos német újrafegyverkezés leleplezésében végzett munkájáért.
A Die Weltbühne magazin főszerkesztőjeként Ossietzky az 1920-as évek végén egy sor expozíciót tett közzé, amelyek részletezték a versailles-i szerződés Németország általi megsértését egy légierő (a Luftwaffe elődje) újjáépítésével és a pilóták kiképzésével a Szovjetunióban. 1931-ben hazaárulásért és kémkedésért ítélték el, tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélték, de 1932 decemberében amnesztiát kapott.
Ossietzky a nácik hatalomra jutását követően továbbra is hangos kritikusa volt a német militarizmussal szemben. Az 1933-as Reichstag-tűz után Ossietzkyt ismét letartóztatták és az Oldenburg melletti esterwegeni koncentrációs táborba küldték. 1936-ban megkapta az 1935-ös Nobel-békedíjat, de megtiltották neki, hogy Norvégiába utazzon és átvegye a díjat. Miután több éven át bántalmazást és kínzást szenvedett el különböző náci koncentrációs táborokban, Ossietzky 1938-ban tuberkulózisban halt meg egy berlini kórházban.
Annak ellenére, hogy nem fejezte be a Realschule-t (a német középiskola egyik formája), Ossietzky sikeresen újságírói pályára kezdett, cikkeinek témái a színházkritikától a feminizmusig és a korai motorizáció problémáiig terjedtek. Később azt mondta, hogy a német militarizmussal szembeni ellenállása a Német Birodalom utolsó éveiben, már 1913-ban pacifista lett.
Az első világháború idején Ossietzkyt akarata ellenére is besorozták a hadseregbe, és a háború alatt szerzett tapasztalatai – ahol megdöbbentette a vérengzés – megerősítették pacifizmusában. A Weimari Köztársaság idején (1919–1933) politikai kommentárjaival a demokrácia és a pluralista társadalom buzgó támogatójaként szerzett hírnevet.
Az 1920-as években Ossietzky a „hajléktalan baloldal” egyik vezetője lett, amelynek középpontjában a Die Weltbühne című újság állt, amely elutasította a kommunizmust, de a szociáldemokratákat túlságosan hajlamosnak találta a régi renddel való kompromisszumra.
Ossietzky gyakran panaszkodott, hogy a bürokráciában, az igazságszolgáltatásban és a katonaságban a császár alatt dolgozó férfiak ugyanazok a férfiak, akik a Weimari Köztársaságot szolgálták, ami nagyon aggályos volt számára, mivel gyakran figyelmeztetett, hogy ezek az emberek nem elkötelezettek a demokrácia iránt, és az első adandó alkalommal a köztársaság ellen fordulna.
1929. március 12-én a Die Weltbühne közzétette Walter Kreiser, egyik írójának cikkét: a Reichswehr különleges légi egysége, az Abteilung M (M szakasz) kiképzését, amely titokban Németországban és Szovjet-Oroszország, megszegve az 1919-es versailles-i békeszerződés értelmében Németországgal kötött megállapodásokat. Kreisert és Ossietzkyt, a lap szerkesztőjét a Legfelsőbb Bíróság bírája kihallgatta a cikk kapcsán, és végül 1931 elején vádat emeltek ellenük „hazaárulás és kémkedés miatt”, azzal az állítással, hogy felhívták a nemzetközi figyelmet azokra az államügyekre, az állam szándékosan próbált titkolni.
Kreisert és Ossietzkyt a Reichsgericht 1931. november 23-án elítélte, és tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. Kreiser elmenekült Németországból, de Ossietzky maradt, és bebörtönözték, 1932 végén a karácsonyi amnesztia alkalmából szabadult.
Ossietzky ezután is felhívta a figyelmet a militarizmus és a nácizmus ellen. Amikor 1933 januárjában Adolf Hitlert kancellárrá nevezték ki, beindult a náci diktatúra, de Ossietzky már akkor is azon közéleti személyiségek igen szűk csoportjába tartozott, akik továbbra is a náci párt ellen emeltek szót. 1933. február 28-án, a Reichstag leégése után letartóztatták, és úgynevezett védőőrizetben tartották a spandaui börtönben. Wilhelm von Sternburg, Ossietzky egyik életrajzírója úgy sejti, hogy ha Ossietzkynek lett volna még néhány napja, biztosan csatlakozott volna az országból elmenekült írók túlnyomó többségéhez. Ezt követően többek között az Oldenburg melletti esterwegeni koncentrációs táborban tartották fogva. Ossietzkyt a koncentrációs táborokban töltött ideje alatt az őrök könyörtelenül bántalmazták. 1935 novemberében, amikor a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője meglátogatta Ossietzkyt, arról számolt be, hogy látott „egy reszkető, halálosan sápadt valami, egy lény, amely érzéketlennek tűnt, egyik szeme megdagadt, fogai ki vannak ütve, a törött, rosszul gyógyult lábát húzza… egy emberi lény, aki elérte legvégső határait.”.
Ossietzky nemzetközi hírneve 1936-ban kezdődött, amikor már súlyos tuberkulózisban szenvedett, 1935-ben Nobel-békedíjat kapott. A kormány ezt nem tudta megakadályozni, de nem volt hajlandó elengedni, hogy Oslóba utazzon átvenni a díjat.
1936 májusában Ossietzkyt a berlin-charlottenburgi Westend kórházba küldték tuberkulózisa miatt, a Gestapo felügyelete mellett. 1938. május 4-én a berlin-pankowi Nordend kórházban halt meg, még mindig a rendőrség őrizetében, tuberkulózisban és a koncentrációs táborokban elszenvedett bántalmazások utóhatásaiban.
