Élete
Munkássága
Sir Andrew Fielding Huxley brit biofizikus és fiziológus volt. 1963-ban John Carew Eccles-szel és Alan Lloyd Hodgkinnel megosztva fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott „a kémiai úton történő ingerületátvitel és annak gátlása az idegsejtekben kutatásáért”.
Andrew Huxley Leonard Huxley filológus és második felesége, Rosalind Bruce fia volt. Thomas Henry Huxley biológus és filozófus unokája, Julian Huxley biológus és filozófus, valamint Aldous Huxley író féltestvére.
Miután otthagyta a londoni Westminster Schoolt, ösztöndíjjal a cambridge-i Trinity College-ba ment, majd csatlakozott Alan Hodgkinhez, hogy idegimpulzusokat tanuljon. Az idegimpulzusok terjedésének (akciós potenciálnak nevezett) alapjainak végső felfedezése 1963-ban fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott. Felfedezésüket az atlanti tintahal óriás axonjából tették. Nem sokkal a második világháború kitörése után Huxleyt a brit légvédelmi parancsnokság beszervezte, majd áthelyezték az Admiralitáshoz. A háború után a Cambridge-i Egyetemen folytatta a kutatást, ahol interferencia-mikroszkópiát fejlesztett ki, amely alkalmas lenne izomrostok tanulmányozására.
1952-ben csatlakozott hozzá egy német fiziológus, Rolf Niedergerke. Együtt fedezték fel 1954-ben az izomösszehúzódás mechanizmusát, amelyet népszerûen „csúszott filamentum-elméletnek” neveznek, és amely az izommechanika modern felfogásának alapja. 1960-ban a University College London élettani tanszékének vezetője lett. 1955-ben a Royal Society tagjává, 1980-ban pedig elnökévé választották. A Royal Society Copley-éremmel tüntette ki 1973-ban az idegimpulzusok és az izomösszehúzódások megértésében nyújtott kollektív hozzájárulásáért. A királynő 1974-ben Knight Bachelor fokozatot adományozott neki, 1983-ban pedig a Érdemrend kitüntetésébe nevezték ki. Haláláig a cambridge-i Trinity College munkatársa volt.
