Áldozatok száma
11
Helyszín
Mexikói-öböl
Dátum
2010. április 20.

A Transocean tulajdonában lévő Deepwater Horizon félig merülő mobil tengeri olajfúrótorony 2010. április 20-án robbant fel. A BP számára végzett fúrást a Macondo Prospect olajmezőn körülbelül 64 km-re délkeletre Louisiana partjaitól. A robbanás és az azt követő tűz a Deepwater Horizon elsüllyedéséhez és 11 munkás halálához vezetett, további 17-en megsérültek. A robbanás olajkút tüzet és egy hatalmas tengeri olajszennyezést is okozott a Mexikói-öbölben, amely a világ legnagyobb tengeri olajszennyezésének és az Egyesült Államok történetének legnagyobb környezeti katasztrófájának számít.

A katasztrófa

A Deepwater Horizon egy úszó, félig merülő fúróegység volt – egy ötödik generációs, ultramélyvízi, dinamikusan pozícionált, oszlopstabilizált fúróberendezés, amely a Transocean tulajdonában volt, és Dél Koreában épült. A platform 121 m hosszú és 78 m széles volt, és akár 2400 m mély vizekben is működhetett, a maximális fúrási mélység pedig 9100 m volt. Az 560 millió dolláros platformot a dél-koreai Hyndai Heavy Industries építette és 2001-ben fejezték be. A Transocean tulajdonában volt és 2013 szeptemberéig a BP-nek volt bérbe adva.

A robbanás idején a Deepwater Horizon a Mississippi Canyon 252-es blokkon, a Macondo Prospect-en, az Egyesült Államokban, a Mexikói-öbölben, körülbelül 66 km-re Lousiana partjaitól volt. 2008 márciusában a BP megvásárolta a Macondo Prospect olajfúrására vonatkozó ásványi jogokat. A fúrást 2010 februárjában kezdték meg körülbelül 1500 m vízmélységben. A robbanás idején a fúrótorony egy kutató kutat fúrt. A tervezett kutat 5600 m tengerszint alatti mélységig kellett fúrni. Néhány órával a baleset előtt megerősítették és rögzítették a csővezetéket úgy, hogy speciális cementet öntöttek a gyűrűbe. Mivel a Deepwater Horizon feltáró fúróplatform volt, nem pedig termelési platform, az elkészült kút befedésére szánták. Az olajat később egy másik platformról kellett kiszivattyúzni.

A Mississippi Canyon Block 252-es kútjában azonban hirtelen megemelkedett a nyomás, kitörés történt: kitört egy fúrási iszapból, gázból és olajból álló szökőkút. A Transocean alkalmazottai a hajón azt mondták, hogy az elektromos lámpák villogtak, amit két erős rezgés követett. Jim Ingram kijelentette, hogy „a második (dörgésre) tudtuk, hogy valami nincs rendben.” A BP belső vizsgálata szerint egy metángázbuborék kiszabadult a kútból és felfelé lökődött a fúróoszlopon, gyorsan kitágulva, miközben áttört több tömítésen és korláton, mielőtt felrobbant volna. A nagy mennyiségben és nagy nyomás alatt kiáramló gáz meggyulladt és a fúróplatform kigyulladt. A túlélők úgy írták le az esetet, mint egy hirtelen robbanást, aminek következtében kevesebb, mint öt percük volt a menekülésre, mivel megszólalt a riasztó. Az erre az esetre szánt, közvetlenül a tengerfenéken lévő védőberendezés a többredundáns központi szeleprendszer (röviden BOP) aktiválódott, de nem működött. A BOP kézi vészkioldója, az úgynevezett BOP-EDS Emergency Disconnect Function, amely a BOP-t lezárni és a fúróberendezést a kútról le kellett volna kapcsolnia, csak a lefújás után 7 perccel aktiválódott, de az sem működött.

A balesetet súlyosbította, hogy a platform dízelgenerátorai beszívták a kiáramló gázt. Ennek eredményeként teljesítményük és fordulatszámuk az üzemanyag-ellátástól függetlenül nőtt – az ezzel járó feszültségnövekedés a fúróplatform elektronikájának tönkremeneteléhez vezetett. Közvetlenül ezután sorra robbantak fel a generátorok. A CO2 oltóberendezések működésbe léptek, ami azonban a szellőzés meghibásodása következtében a platform egyes részein fullasztóvá vált a levegő. Megkísérelték beindítani a készenléti generátort, amely a tűzolószivattyúk áramellátását és a sűrített levegőt a főmotorok indításához biztosítja. Tíz-tizenöt percnyi sikertelen kísérlet után abbahagyták a próbálkozást.

Több mint egy napig tartó égés után a Deepwater Horizon április 22-én elsüllyedt.

126 ember tartózkodott a fedélzeten, közülük 79 a Transoecean alkalmazottja, 7 a BP-től, 40-en pedig szerződésesek voltak. Összesen 115 embert evakuáltak. A mentőcsónakok 94 munkást vittek a Tidewater tulajdonában lévő Damon Bankston szállítóhajóra, komolyabb sérülések nem történtek, négyet másik hajóra szállítottak, 17-et pedig helikopterrel evakuáltak a Mobile, Alabama és Marrero, Louisiana állambeli traumatológiai központokba.

Az első jelentések azt mutatták, hogy 12-15 munkás tűnt el, a jelentések hamarosan 11-re csökkentették az eltűntek számát, a peronon tartózkodó legénységre és két mérnökre. Az Egyesült Államok parti őrsége azonnal mentőakcióba kezdett. Április 23-án a parti őrség leállította a 11 eltűnt személy keresését és arra a következtetésre jutottak, hogy az eltűntek közül senki sem élhette túl a katasztrófát, az eltűnt munkások a robbanás közelében lehettek és így nem tudtak elmenekülni. Májusban megemlékezést tartottak a katasztrófában elhunyt 11 munkásról.

Április 22-én reggel a parti őrség tisztje Ashley Butler kijelentette, hogy „napi körülbelül 8000 hordó (1 300 000 liter) olaj szivárgott ki a fúrótoronyból.” Két távirányítású víz alatti járművet (ROV küldtek le, hogy megkíséreljék elfedni a kutat, de nem jártak sikerrel. Április 23-án egy ROV állítólag nem talált olajszivárgást az elsüllyedt fúrótoronyból és nem folyik olaj a kútból sem. A parti őrség ellentengernagya, Mary Landry óvatos optimizmusának adott hangot és kijelentette, hogy sem a kútfejből, sem a törött csövekből nem folyik az olaj és a robbanásból és süllyedésből kiömlött olajat megfékezték. Április 24-én Landry bejelentette, hogy egy sérült kútfejből valóban olaj szivárog az öbölbe és „nagyon súlyos kiömlésnek” nevezte.

A robbanáshoz vezető okok

2010. szeptember 8-án a BP egy 193 oldalas jelentést tett közzé a honlapján. A jelentés szerint a BP és a Transocean alkalmazottai nem értelmezték megfelelően a nyomáspróbát és mindkét vállalat figyelmen kívül hagyta az olyan baljós jeleket, mint például a felszállócső folyadékvesztése. Azt is mondja, hogy bár a BP nem hallgatta meg a Halliburton ajánlásait több központosításra (olyan eszközökre, amelyek megakadályozzák, hogy a burkolat érintkezzen a furattal), a központosítók hiánya valószínűleg nem volt hatással a cementre. A BP azt is közölte, hogy a személyzetnek át kellett volna irányítania a gyúlékony gázok áramlását. A jelentésre reagálva a Transocean a „BP végzetesen elhibázott kúttervezését” hibáztatta.

A New Scientist 2010 szeptemberében nyolc okot sorolt fel, amelyek a katasztrófához vezettek:

  • Nem megfelelő cementezés.
  • A cement visszafolyását megakadályozó szelepek nem zártak be.
  • Rosszul értelmezett nyomáspróba.
  • A szivárgást nem észlelték elég hamar.
  • A kitörésgátló szelepe nem működött.
  • A gázt a sáráramlástól elválasztó készülék túlterhelt volt.
  • A gázriasztó meghibásodott.
  • Lemerültek az elemek a kitörésgátlóban.

Az alkalmazott 15 méter magas és 450 tonnás kitörésgátlónak (BOP), amely vészhelyzetben az olaj- és gázkiáramlást hivatott megállítani, több hiányossága is volt:

  • Az Anular BOP, egy speciális típusú BOP gumitömítése körülbelül négy héttel a baleset előtt megsérült, amikor egy dolgozó véletlenül hozzáért egy vezérlőkarhoz, miközben a tömítés zárva volt, és a csőrúd körülbelül öt métert mozdult el. Utána több marék gumi volt a fúrófolyadékban. A vezető technikus megdöbbenésére ezt az esetet egy felelős munkatárs ártalmatlannak minősítette.
  • A BOP legalább egy vezérlőegységének elemei lemerültek. A lemerült akkumulátorok, egy tervezési hibával együtt okozhatták a BOP hibáját.
  • Jelentős hidraulikus szivárgás volt egy több fordulattal meglazult csavarkötésből.
  • A globális szabványokkal ellentétben nem volt további távoli és automatikus kioldás.

Amikor a BP műszaki rajzokat kért a Transoceantől a BOP-ról, kiderült, hogy ezek nem egyeznek meg a telepített BOP-al, mivel azt láthatóan erősen módosították. Az is világossá vált, hogy bár a BOP át tudja vágni a csőtestet, túl gyenge ahhoz, hogy átvágja a csatlakozókat is, amelyek a teljes cső körülbelül 10%-át teszik ki.

2001-ben a Transocean elemezte a Deepwater Horiznon használt BOP-ot. Az elemzés összefoglalója 260 olyan hibaesetet sorol fel, amelyek a BOP meghibásodásához vezethetnek.

Perek

2011. április 21-én a BP 40 milliárd dollár értékű pert indított a fúrótorony tulajdonosa, a Transocean, a cementgyártó Halliburton és a kitörésgátló gyártó Cameron ellen. Az olajcég azt állította, hogy a meghibásodott biztonsági rendszerek és a vállalkozók felelőtlen magatartása vezetett a robbanáshoz, beleértve azt is, hogy a Halliburton „hanyagságból” nem használta megfelelően az OptiCem cementmodellező szoftvert a biztonságos kút követelmények elemzéséhez. A modellezési aggodalmak egy része a stabilizáló eszközök, az úgynevezett központosítók számával és a szükséges kúttal kapcsolatos. 21-et kértek, de csak 6-ot használtak fel.

2014. szeptember 4-én az Egyesült Államok körzeti bírója Carl Barbier kimondta, hogy a BP bűnös súlyos gondatlanságban és szándékos kötelezettségszegésben a Clean Water Act (CWA) értelmében. A BP tetteit „meggondolatlannak” minősítette, míg a Transocean és Halliburton tetteit „hanyagságnak” minősítette. A kiömlés 67%-át a BP-re, 30%-át a Transoceanre és 3%-át a Halliburtonra osztotta. A pénzbírságot a felek hanyagságának mértékével arányosan osztották ki, a kiömlött olajhordók számához mérve. A tiszta vízről szóló törvény értelmében a bírságok hordónkénti költsége legfeljebb 4300 dollár lehet, a bíró döntése alapján. A hordók száma vitatott volt a tárgyalás végén. A BP azzal érvelt, hogy a kiömlés 87 napja alatt 2,5 millió hordó ömlött ki, míg a bíróság megállapítása szerint 4,2 millió hordó ömlött ki.

A Deepwater Horizon lángolása az amerikai parti őrség helikopteréről

2015 júliusában a BP 18,7 milliárd dolláros egyezséget kötött az Egyesült Államok kormányával, Alabama, Florida, Louisiana, Mississipi és Texas államokkal, valamint 400 helyi hatósággal. A BP bűnösnek vallotta magát 11 rendbeli emberölésben, két vétségben, valamint a Kongresszusnak való hazudozás bűntettében.

A BP beleegyezett abba is, hogy a kormány négy éven át figyelemmel kíséri biztonsági gyakorlatát és etikáját és a Környezetvédelmi Ügynökség bejelentette, hogy a BP-t ideiglenesen eltiltják az amerikai kormánnyal kötött új szerződésektől. 2018-ban a takarítási költségek, díjak és büntetések több mint 65 milliárd dollárjába került a vállalatnak.

A hónapokig tartó kiömlés, valamint az elhárítási és tisztítási folyamatok káros hatásai miatt jelentős károkat jelentettek a tengeri és vadon élő állátok élőhelyeiben, valamint a halászati és turisztikai iparágakban.

2016-ban mutattak be egy a katasztrófáról szóló filmet, Deepwater Horizon címmel (magyar címe: Mélytengeri pokol) Peter Berg rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével.

Előző cikkA bhopali gázkatasztrófa
Következő cikkA Szevol komp katasztrófája