Korának egyik legtekintélyesebb és legnagyobb hatalmú közszereplője volt a híres-neves Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106–43). A fiatalkorában nagy műveltséget szerzett, s rendkívüli szónoki képességei által csinált politikai karriert, hatalmas életművével pedig – fennmaradt 58, néhol töredékes beszéde, jó néhány retorikaelméleti munkája, 800 levele, fordítások és versek – nem mellesleg óriási hatást gyakorolt az utókorra. Vannak, akik szerint a reneszánsz tulajdonképpen Cicero műveinek újrafelfedezése volt, s filozófiai, valamint jogtudományi írásai jelentősen befolyásolták olyan későbbi szerzők munkásságát, mint John Locke és Montesquieu. (Érdekesség: Cicero neve köznevesült a mai olasz nyelvben: a tömegével érkező turistákat kalauzoló idegenvezetők megnevezése cicerone (e.: csicseróne)…
Cicero több alkalommal is feljutott a hatalom csúcsára, consulsága idején ő leplezte le Catilina összeesküvését (több bűnöst halálra ítélve). Cato – állítólag gúnyosan – a „haza atyja” (pater patriae) címmel ruházta fel, amit Cicero büszkén viselt a későbbiekben (nagyravágyása közismert volt…).
Mindenesetre Crassus, Pompeius és Caesar hatalmi harcai után Octavianus támogatója lett, s akkori philippikái (Orationes Philippicae) révén kellett elhagynia Rómát Marcus Antoniusnak – aminek meg is lett a böjtje: Octavianus – amint consullá választották – cserben hagyta Cicerót, s szövetkezett Marcus Antoniusszal (és Lepidussal). Az általuk összeállított halállistán (proscriptio) több mint kétszázan szerepeltek, mások mellett Cicero is.
Az öregedő bölcs hiába igyekezett elmenekülni, utolérte végzete (és Marcus Antonius bosszúja): Rómától nem messze lévő villája melletti tengerparton ért véget élete:
Cicero a futva közeledő Herenniust az ösvény kanyarulatában észrevette, s szólt a szolgáknak, tegyék le a hordszéket; majd mint szokása volt, állát bal kezével megfogva, szemtől szembe nézett hóhéraival. Arcát por lepte be, hosszúra nőtt haja összekuszálódott, tekintete meggyötört és szomorú volt. A körülállók közül legtöbben eltakarták arcukat, amikor Herennius megölte. A nyakát vágta el, amint a hordszékből kihajolt.”
(Plutarkhosz)
Appianosz szerint fejét levágták „a gondolatok miatt”, nyelvét kivágták „a kimondott szavak miatt”, jobb karját levágták „a leírt mondatok miatt”. A bosszúálló Marcus Antonius átadta feleségének, Fulviának Cicero nyelvét, amit az asszony hajtűjével szúrt át (képünkön). A „haza atyja” levágott fejét Antonius sokáig minden étkezésnél az asztalára rakatta, egészen addig, amíg az bomlásnak nem indult, s a bűz el nem vette étvágyát. A koponyát később karóra tűzve lehetett megszemlélni a fórumon, karját (vagy két kézfejét) a senatus kapujára szegezték. Sic transit gloria mundi…
Ajánlott olvasmányok:
Plutarkhosz: Cicero élete
Castiglione László: Az ókor nagyjai
Grüll Tibor: „Ó idők, ó erkölcsök!”
