Élete
Munkássága
Robert Sanderson Mulliken amerikai fizikus és kémikus volt. 1966-ban kémiai Nobel-díjat kapott „a kémiai kötések és a molekulák elektronszerkezetének terén végzett kutatásaiért”.
Robert Mulliken gyerekként megtanulta a növények nevét és botanikai osztályozását, és általában kiváló, de szelektív memóriája volt. Olyan jól megtanulta a német nyelvet, hogy ki tudta hagyni a megfelelő középiskolai tanfolyamot, de nem emlékezett némettanára nevére.
Mulliken segített apjának elkészíteni négykötetes munkáját a szerves molekulák azonosításáról, és korai szakértőjévé vált a szerves vegyületeknek.
A newburyporti középiskolában a tudományos irányzatot választotta. Ösztöndíjat nyert az MIT-re. Az első félévben megírta első tudományos publikációját a szerves kloridok ábrázolásáról. Emellett részt vett néhány vegyészmérnöki tanfolyamon, és diákmunkásként dolgozott különböző vegyi üzemekben Massachusettsben és Maine-ben. 1917-ben az MIT-n szerzett kémiából B.S. fokozatot.
Az első világháború alatt vegyi fegyvereket fejlesztett ki az amerikai hadsereg számára a washingtoni Amerikai Egyetemen; súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A háború után a cink-oxid és a korom gumira gyakorolt hatásával foglalkozott, de 1919-ben Ph.D-képzésbe kezdett a Chicagói Egyetemen.
Doktori disszertációja a higany izotópjainak elpárologtatással történő szétválasztásával foglalkozott. 1921-ben doktorált. A kvantumelméletet Robert Millikan, a bórkémiát pedig Hermann Irving Schlesinger kurzusain ismerte meg.
A Harvard Egyetemen Frederick Albert Saunderstől spektrográfiai technikákat, Edwin Kemble-től pedig kvantumelméletet tanult.
1925-ben és 1927-ben beutazta Európát, hogy olyan fontos tudósokkal dolgozzon együtt, mint Erwin Schrödinger, Paul Dirac, Werner Heisenberg, Louis de Broglie, Max Born, Walther Bothe és Friedrich Hund. Mulliken különösen nagy hatással volt Hundra, aki a kétatomos molekulák kvantummechanikai értelmezésével foglalkozott. Ezt követően kidolgozta molekuláris pályaelméletét, más néven Hund-Mulliken elméletét.
1926 és 1928 között fizikát tanított a New York-i Egyetemen. Ezután a Chicagói Egyetemre ment docensnek, ahol 1931-ben teljes körű professzori címet kapott. A második világháború alatt 1942 és 1945 között az Egyetem Plutónium Projektjének Információs Irodáját vezette. 1961-ben a fizika és kémia kiváló professzora lett. 1985-ben vonult nyugdíjba.
1936-ban a Nemzeti Tudományos Akadémia, 1940-ben pedig az Amerikai Filozófiai Társaság tagja lett. 1965-ben felvételt nyert az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiára.
