Ha elképzelhetetlen uralkodói kérésekről van szó, valahogy a római császárok mindig előtérbe kerülnek.

Már írtunk Caliguláról, aki saját lovát nevezte meg consulnak, de beszélhetünk Domitianusról, aki legyeket tűzdelt az íróvesszőjére, vagy az „őrült” Heliogabalusról, aki nyílt biszexuális életéről és meghökkentő kéréseiről volt híres.

Utóbbi volt, aki mindenből a luxust és a legdrágábbat akarta. A legfinomabb borokban fürdött, államügynek számított az új mártás feltalálása, de kívánságai közé tartozott az is, hogy kivágják az élő csalogányok nyelvét, kakasok taréját és ritka tengeri halak bajuszát, mert úgy hallotta, hogy aki ezeket eszi, elkerüli minden betegség. Lovai szőlőt ettek, máskor pedig kocsiját elefántok, vagy meztelen lányok és fiúk húzták.

Brutalitását mutatja, hogy üvegdarabokkal készült ételeket szolgált fel a rosszakaróinak, vagy egy lekezelő beszéd után a tigrisek elé dobatta őket.

Legőrültebb kérése viszont az lehetett, mikor pókhálóból szőtt ruhát kért magának, hogy a selyemnél is könnyebb tógája legyen. Minden szolgának gyűjteni kellett a birodalom számos szegletéből, minimum 500 kilogrammot.

A Historia Augusta számol be az eseményekről, amelyben arról is olvashatunk, hogy saját testőri gárdája elégelte meg a császár önkényét. Úgy döntöttek, bezárják egy latrinába és soha többé nem engedik ki onnan. Ekkor ért véget Heliogabalus uralkodása és élete.