A Kijevi Rusz, a keleti szlávok népek első államalakulataként a mai Ukrajna középső és nyugati területeit, valamint a mai Belaruszt és Oroszország nyugati régióit foglalta magában – így nem csoda, hogy mind az oroszok, mind az ukránok, mind a belaruszok etnogenezisét döntően meghatározta.
A mongolok 1240-ben bevették Kijevet, megkezdődött a Kijevi Rusz felbomlása. A lengyelek és a litvánok között elkezdődött a harc a Nyugati Rusz, a halicsi és volhíniai területek birtoklásáért – ennek eredményeként 1349-re Halics és Nyugat-Volhínia a lengyeleké, míg a maradék volhíniai részek a Litván Nagyfejedelemség birtokába kerültek. A litvánok szabad vallásgyakorlatot biztosítottak, nem volt megkülönböztetés a litvánok és „rutének” (vagy „ruszok”) között – erre csak később, a litván–lengyel perszonálunió 1385-ös létrejötte után került sor.
Először a XIV. század során nevezték a keleti szlávok területeit „ukrán” területeknek, amit akkoriban ’határ, vég’ jelentésben használtak, így a kraj szóból kialakult „Ukrajna” kifejezés a litván–lengyel birodalom konkrét határral nem rendelkező déli határvidékére vonatkozott.
A XVI–XVII. század fordulóján azonban már szűkebb értelemben alkalmazták: már nem a határvidéket, hanem egy földrajzi egységet, a Dnyeper középső folyása által határolt területeket, a mai Ukrajna középső részét jelentette.
(Forrás: Rubicon)
