A világirodalomban számos olyan alkotás született, amelyben olyan mondatok, ötletek, felvetések olvashatók, amelyek által a szerzők a későbbi korok nagy technikai találmányait, természettudományi és történelmi jelentőségű felfedezéseit előlegezik meg. Íme közülük néhány.
Seneca (Kr. e. 4–65) így ír a Medea című drámájában: „Venient annis seacula seris Quibus Oceanus vincula rerum Laxat, et ingens pateat tellus, Tethysque novos detegat orbes, Nec sit térris ultima Thule.” A sztoikus bölcs gyakorlatilag megjósolja egy új földrész, Amerika felfedezését, hiszen az antikvitásban úgy hitték, hogy a Föld kerek és lapos, amit az Okeanos vesz körbe, legtávolabbi pontja az Ultima Thule; de eljön majd az idő, amikor a földnek és a tengernek tűrnie kell, hogy új világokat fedezzenek fel, azaz már nem Ultima Thule lesz a Föld legszélsőbb helye.
Az orvos-anatómus William Harvey (1578–1657) 1628-ban adta közre elméletét a vérkeringésről, ám Shakespeare (1564–1616) évekkel azelőtt ezeket a szavakat adta a szerelmes Brutus szájába (Portiához szólva) a Julius Caesar című tragédiájában: „Becsületes és igaz nőm vagy, s nekem oly drága, mint véremnek cseppjei, melyek setét szívemhez ömlenek.” (Vörösmarty M. ford.)
Shakespeare még Newtont (1643–1727) is megelőzte, amikor a zseniális tudós 1685-ben leírt nehézkedési törvényét évtizedekkel korábban Cressida monológjába ágyazva sejtette meg: „Szerelmem épülete oly szilárd marad, mint a föld középpontja, mely mindent magához vonz.” (Troilus és Cressida, Szabó Lőrinc ford.)
Szintén Newton az egyik „áldozata” Cyrano de Bergerac (1619–1655, képünkön) Holdbéli utazás című – képzeletbeli utazásról szóló – filozófiai regényének egy pontján, amikor az író mintegy ötven évvel korábban megsejti az általános tömegvonzás lényegét, amikor a főhős a Hold felé zuhanását ecseteli: „Mert így okoskodtam – a Hold tömege kisebb lévén a miénknél, tevékenységének köre is kevésbé kiterjedt, s következőleg csak később kezdtem érezni középponti erejét.” (Szávai Nándor ford.) A regény számos egyéb tudományos gondolatot ismertet, például olyan apró állatkákról is szó esik, amelyek különböző betegségeket okoznak; így esik szó tulajdonképpen a baktériumokról – 1657-ben!
Erasmus Darwin (1731–1802) kora híres orvosa, természettudósa és költője – a világhírű tudós nagyapja – gyakorlatilag jövőbelátó módon ír 1789-ben a jövő technikai vívmányairól a The Loves of the Plants című – egyébként Carl von Linné (1707–1778) növényrendszertanát népszerűsítő – versében: „Gőz! Eddig még le nem győzött karod Majd lomha bárkát von s hajt gyors kocsit, Vagy felröpítesz légi messzeségbe Hintákat széles szárnycsapásaiddal.” Mi ez, ha nem a gőzhajó, az autó és a repülőgép anticipációja? És akkor még nem is említettük, Verne, Jókai és más (regény)írók korukat meghaladó – akkoriban akár utópisztikusnak is tetsző – látomásait.
Irodalom:
Ráth-Végh István: A varázsvessző
Szávai Nándor: A fordító utószava a „Holdbéli utazáshoz”
Turcsányi Réka: Evolúció és a növények szerelme
