A Janovkában, 1879. november 7-én született proletárforradalmár, Lenin után a második legtekintélyesebb alakja volt a kommunista mozgalomnak, mindaddig, mígnem neve egybeforrott a szocializmus elárulásával. A gyakran arroganciába torkolló fölényességel és eleganciával megáldott ifjú egy zsidó földbérlő családban született Lev Davidovics Bronstejn néven.
Kezdetben az általa radikálisabb irányzatnak tartott narodnyikizmus gyakorolt rá hatást, és a marxizmus ellenfelének érezte magát. 1898-as letartóztatását követően több esztendőt börtönben töltött, majd négy éves kelet-szibériai száműzetésre ítélték, amit 1900-ban kezdett meg és ez idő alatt vált marxistává.
Londoni találkozásuk során Lenin nagy hatással volt rá, és ez kölcsönösnek bizonyult, Lenin is felismerte az akkor 23 éves fiatalember nem mindennapi tehetségét és az ezzel párosuló intelligenciáját. A kölcsönös elismerés ellenére sem tudott egyetérteni a lenini centralizáló szervezeti elvekkel. Amikor a bolsevikok és a mensevikek között megtörtént a szakadás minden további nélkül a mensevikek oldalára állt, és Leninnel szemben többször támadást kezdett. Számos viszontagságos 1917 augusztusára belátta, hogy a bolsevik lesz az egyetlen politikai erő és a VI. pártkongresszuson belépett a bolsevik pártba, majd a Központi Bizottság tagja lett, mely ülésein a felkelés mellett szavazott.
Az októberi fordulatot követően megalakult első szovjet kormányban külügyi népbiztosi pozíciót foglalhatta el, mely a gyakorlatban a külügyminiszter szerepét töltötte be. Lemondásához az időhúzó taktika és a béke elutasítása vezetett, mert a németek előre nyomulását követően, rosszabb feltételekkel köthettek csak békét.
Külügyi népbiztosi pozícióját követően Hadügyi népbiztos, majd a Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának elnöke lett, mely tisztség betöltése során a Vörös Hadsereg megszervezésének lett feladata.
Lenin halálát követően Sztálin 1924-től igyekezett politikailag elszigetelni, 1926 októberében a KB-plénumon Sztálin már „szociáldemokrata elhajlással” vádolta meg Trockijt, ő pedig a „forradalom sírásójának” nevezte Sztálint, majd Sztálin fokozatosan kezdte kiszorítani a pártból. A forradalom 10. évfordulóján Leningrádban szervezett ellenzéki tüntetést, ezután Trockijt „ellenforradalmi demonstráció” szervezéséért kizárták a pártból és száműzték az Oroszországi SZSZSZK területéről, majd 1929 januárjában Trockijt „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték.
Törökország, Franciaország, Norvégia után Mexikóban telepedett le a Diego Rivera-Frida Kahlo házaspár támogatása mellett. A sztálini Szovjetuniót folyamatos bírálata mellett, a második világháború kitörésekor a Szovjetunió megvédelmezésére szólította fel a világ forradalmárait.
A nagy moszkvai perek során, Trockijt távollétében minden ellenzéki csoportosulás vezérének tették meg, a konklúziója pedig: „mindent meg kell tenni kézre kerítéséért”.
Sztálin az NKVD (Belügyi Népbiztosság) különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjére, Pavel Szudoplatovra bízta a feldatot, ő pedig az NKVD spanyolországi terrorakcióinak vezetőjét, Leonyid Eitingont (Kotovot) szemelte ki a végrehajtás megszervezésére.
Két hálózatot hoztak létre, az egyiket a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányította, s ez 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de célpontjuk „megúszta” a támadást.
A másik szerveződés végrehajtója Ramon Mercader, egy spanyol anarchista nő fia volt, akit Gerő Ernő közvetített Eitingonnak. A jóképű és fiatal Mercader belga diáknak kiadva magát Trockij titkárnőjén, Sylvia Ageloffon keresztül férkőzött áldozatához. jégcsákányával 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, és ugyan a helyszínen nem tudott végezni Trockijjal, áldozata egy nappal később, 1940. augusztus 21-én belehalt sérüléseibe.
Gyilkosa, Mercader jutalmul később megkapta a Szovjetunió hőse kitüntetést, s Moszkvában temették el, míg Trockij idegen földben nyugszik, hazájában máig nem rehabilitálták.
