Élete
Munkássága
Sir George Paget Thomson angol fizikus volt. 1936-ban Clinton Davisson-al megosztva fizikai Nobel-díjat kapott „az elektronok kristályokon történő elhajlásának felfedezéséért”.
Thomson tudós családból származott. Apja, Joseph John Thomson fizikus, 1906-ban Nobel-díjat kapott, mert bebizonyította, hogy az elektronok részecskék. Édesanyja Rose Elizabeth Paget volt, George Edward Pagetnek, a Cambridge-i Egyetem Regius orvosprofesszorának a lánya. Thomson a cambridge-i Perse Schoolba járt, apjával matematikát és fizikát tanult a Cambridge-i Egyetem Trinity College-ban, amíg az első világháború kitörésekor a Queen’s Royal West Surrey ezred szolgálatába állt. Rövid franciaországi szolgálat után többek között Farnborough-ban vizsgálta a repülőgépek aerodinamikáját. 1920-ban századosként vonult nyugdíjba a katonai szolgálatból.
Katonai szolgálat után Thomson állást kapott a Cambridge-i Egyetemen, majd az Aberdeeni Egyetemre költözött. 1927-ben az amerikai Clinton Joseph Davissontól függetlenül felfedezte a kristályrácson az elektrondiffrakciót, ami azt bizonyítja, hogy a részecskék de Broglie anyaghullámelmélete szerint is rendelkeznek a hullámok tulajdonságaival. Ezért 1937-ben mindketten megkapták a fizikai Nobel-díjat.
1930-ban Thomsont Hugh Longbourne Callendar korábbi székére nevezték ki a londoni Imperial College-ban. Az 1930-as évek végén és a második világháború idején Thomson a magfizikára specializálódott, és a gyakorlati katonai alkalmazásokra összpontosított. Nevezetesen, Thomson 1940 és 1941 között a brit MAUD Bizottság elnöke volt, amely úgy döntött, hogy lehetséges az atombomba. A második világháború alatt ideiglenesen összekötő tiszt volt amerikai és brit tudósok között, ezért közvetlenül részt vett az atombomba-projektben.
A háború után Thomson az atomenergia felhasználásának elméleti problémáival foglalkozott, de írt műveket az aerodinamikáról és a tudomány társadalmi értékéről is. 1952-ben Thomson Londonból Cambridge-be költözött, ahol 1962-ig a Corpus Christi College vezetője volt.
