Élete
Munkássága
Sir Walter Norman Haworth brit kémikus volt. 1937-ben Paul Karrer-el megosztva kémiai Nobel-díjat kapott „a szénhidrátok és a C-vitamin vizsgálatáért”.
1903-tól kémiát tanult a Manchesteri Egyetemen, ahol William Henry Perkin junior tanítványa volt. 1906-ban diplomázott, majd külföldön folytatta tanulmányait a göttingeni egyetemen, ahol 1910-ben Otto Wallach vezetésével doktorált a félciklusos szénhidrogének nitrozokloridjainak módosítási termékeiről szóló disszertációjával. 1911-ben D.Sc. fokozatot kapott. a Manchesteri Egyetemen. Az Imperial College London vezető asszisztense, 1912-ben a St. Andrews Egyetem kémia oktatója, 1920-ban pedig a szerves kémia professzora a Newcastle-i Durham Egyetem Armstrong College-jában. 1925-től nyugdíjba vonulásáig, 1948-ig a Birminghami Egyetem professzora volt.
Haworth elsősorban a szénhidrátok (cukrok) kémiájával foglalkozott. 1915-ben megtalálta a Haworth-féle cukormetilezést, amely a szénhidrátok szerkezetének feltárásának standard módszerévé vált, amellyel a cukrok gyűrűs szerkezete igazolható volt, még magasabb poliszacharidokban is, mint például a keményítő. 1927-ben tisztázta a cellulóz szerkezetét is.
Asszisztensével, Edmund Hirsttel és Maurice Stacey-vel 1934-ben sikerült először szintetizálnia egy vitamint, nevezetesen a C-vitamint. Haworthnak Szent-Györgyi Albert adta az első referenciamintát, a „vízoldható C-vitamint” vagy „hexuronsavat”, aki Charles Glen Kinggel együtt fedezte fel vitamin tulajdonságait és nemsokkal korábban fedezte fel, hogy a magyar paprikából ömlesztve kivonható. Haworth és Szent-Györgyi a vegyület antiskorbutikus tulajdonságainak tiszteletére javasolta a molekula új „a-skorbinsav” elnevezését, amelynek hivatalos kémiai neve az L-aszkorbinsav.
A második világháború alatt vezető pozíciót töltött be a brit atomenergia- és atombomba-projektben.
