A 16. században több, mint 600 bajvívásból került ki győztesen, nem véletlenül hívták “a Dunántúl oroszlánjának”.
Gyulaffy László neve is kiemelkedő, de a törökök leginkább Thury Györgytől tartottak a szóbeszédek szerint. Volt, aki egyenesen Mezopotámiából látogatott ide azért, hogy megmérkőzhessen a közismert vitézzel. A Koralikos nevet viselő török harcos sem járt sikerrel.
Thury György amellett, hogy a király seregében az elsősorban harcolt, várpalotai és kanizsai kapitányként is helytállt. Három földrészen is ismerték és féltek nevétől.
Egy jól megtervezett csapda tudta csak megállítani, de az sem úgy sikerült ahogy a törökök tervezték.
1571. április 2-án fogtak össze a fehérvári, koppányi, a szigetvári és pécsi agák, hogy együtt végezzenek a híres magyarral. 150 lovasával együtt kerültek az ellenséges területre, ahol túlerővel körbevették. Mivel a török vezér élve akarta látni, közelharcban kellett a földre vinni. A lábát akarták célba venni, de mindhiába. Tucatjával ölte ellenfeleit, míg sisakját is levéve azt kiáltotta: “ Ebek, engem pórázon nem hordoztok!”.
A sokaság végül felülkerekedett és fejét vették a magyar vitéznek. Azt összevarrva szállították Isztambulba. A szultán elismerte ellenfelét, szakállát is végigsimította, majd tisztességgel eltemette a férfi fejét.
A megmaradt testet maga gróf Zrínyi György találta meg, aki könnyek közt borult rá. Ő volt az, aki maradványait Kanizsára szállította, majd külön kápolnát emeltetett fölé, mely máig őrzi emlékét.
