Élve temették el az ártatlanságukat elveszítő Vesta-szüzeket

A római történetírói hagyomány szerint Róma második királyaként Numa Pompilius (Kr. e. 715–672) követte – némi interregnum után – a trónon a városalapító Romulust (Kr. e. 771– 716). A szabin származású uralkodó nem viselt háborút, viszont neki tulajdonítják a városállam vallási intézményeinek megalapítását, így a Vesta-szüzek intézményét is. Életéről Titus Livius (Kr. e. 59 – Kr. u. 17) és Plutarchos (Plutarkhosz, Kr. u. 46-120) is beszámol, némiképp eltérő hagyományt követve.
Plutarchos szerint Numa megtiltotta, hogy az istenekről emberi vagy állati képmások készüljenek. A városalapítás óta csaknem kétszáz évben nem emeltek szobrokat – bár néhány templom és szentély felépült. A legmagasabb rangú főpap, a pontifex maximus feladata a vallási szertartások irányítása és a jóslás volt, és ő volt a Vesta-szüzek legfőbb felügyelője is. Numa királynak tulajdonítják a Vesta-szüzek első felszentelését és az örök tűz körüli szolgálat felállítását is.
A szüzek élete nem volt egyszerű: harminc évig kellett megtartaniuk ártatlanságukat: az első tíz esztendőben kitanulták a „szakmát”, azaz meg kellett tanulniuk a szertartásokat, a középső tíz év magáról a szolgálatról szólt, míg az utolsó évtizedben ők tanították a fiatalabbakat a szolgálatra. Harminc év szolgálat után lehetőségük nyílt arra, hogy férjhez menjenek – bár a lehetőséggel csak kevesen éltek, mert akik házasságra adták a fejüket, azok „örökös bánatban és szomorúságban” éltek, s ez másokat „babonás félelemmel” töltötte el, így inkább életük végéig megőrizték ártatlanságukat.
A szüzek kiváltságos jogokat is kaptak: például akárhová mentek, lictorok (törvényszolgák) jártak előttük, s halállal büntették azt, aki a gyaloghintójuk elé merészelt lépni. Nagy szerencsében részesült ugyanakkor az a halálraítélt, aki a vesztőhely felé tartva találkozott velük, mert akkor megúszta a kivégzést.
Nem menekülhettek meg azonban a felelősségre vonás elől ők sem, kisebb vétségekért megvesszőzték őket: meztelenül kellett elszenvedniük az ütlegeket egy függönnyel elsötétített helyen – amit néha maga a legfőbb pap hajtott végre.
Ha azonban egy Vesta-szűz nem bírt ellenállni a kísértésnek és elveszítette szüzességét, akkor élve eltemették. Erről álljon itt Plutarchos beszámolója: „Ha papnő elveszti szüzességét, a Porta Collina közelében élve eltemetik. Itt, még a várfalon belül, van egy latinul aggernek nevezett halom, alatta pedig egy kisebb, földalatti helyiség, ahova létra vezet le. A helyiségbe vetett ágyat állítanak, mellette mécsest gyújtanak, odakészítik a legszükségesebb élelmiszereket, kevés kenyeret, cserépedényben vizet, tejet és olajat; így akarják maguktól azt a vádat elhárítani, mintha a legszentebb szolgálatokra felszentelt személyt éhhalállal ölnék meg. A bűnöst a Forumon át viszik egy szíjakkal szorosan átkötött és sűrűn lefüggönyözött gyaloghintóban, hogy belülről semmi hang ki ne hallassék. A gyaloghintó elől mindenki csendben kitér, és az emberek mélyen lesújtva kísérik útján. Rómában nincs ennél félelmetesebb látvány, sem szomorúbb napjuk a város lakóinak. Amikor a gyaloghintó megérkezik a kijelölt helyre, a szolgák a szíjakat feloldják; a főpap a büntetés végrehajtása előtt titkos imát mond, kezét az istenekhez az égre emeli, majd a lefátyolozott vétkes papnőt ráállítja a létrára. Ezután ő maga és paptársai arcukat elfordítják, és amikor a papnő lemegy a föld alatti helyiségbe, a létrát felhúzzák, utána pedig a bejáratra sok földet hánynak, míg az egyenlővé nem lesz a halom felszínével. Így büntetik meg azokat, akik megszegik szüzességi fogadalmukat.” Szerencsére nem sokszor történt ilyesmi, az évszázadok alatt mindössze tíz ilyen esetről lehet tudni.

Irodalom:
Plutarkhosz: Numa, 8–10. fej.
Hahn István: Róma istenei

Előző cikkPerdöntő bajvívás
Következő cikkAz eschedei vonatszerencsétlenség

Hozzászólok a cikkhez

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét