A himlő azon ragályok közé tartozik, amelyek rengeteg halálos áldozatot szedtek az évszázadok folyamán. Némely történeti statisztika szerint a himlőjárványok a világban több áldozatot szedtek, mint a pestis, s egyes számítások csak a XX. században 300 millióra teszik a kór miatt elhunytak számát. A feketehimlő (variola vagy smallpox) kórokozója a poxvírus variolae, a poxvírusok családjába tartozó DNS-vírus. A kórokozó szobahőmérsékleten, beszáradt pörkben hónapokig életképes marad. Hővel szemben érzékeny, elpusztítani a klórmész és a hipó 24 százalékos oldatával lehet. A vírus a felső légutakon keresztül jut a szervezetbe, emberek között cseppfertőzéssel terjed. Lappangási ideje 12–14 nap, majd a betegség először magas lázzal kezdődik, amelyet egy láztalan szakasz követ, ez a kiütéses szak kezdete. A kiütések típusos, több fázisú bőrtünetek formájában jelentkeznek, amelyek súlyos esetekben bevérezhetnek, így a kiütéses folt befeketedik (innen az elnevezés) A betegség normális lefolyás esetén 45 hétig tart, a leszáradt pörkök helyén jól látható, durva hegesedéssel. A betegség morbiditása a gyermekkorosztályokban a legnagyobb.
A betegséget ténylegesen először leíró könyv Muhammad ibn Zakarijja r-Rázi (Abu Bakr al-Razi, a korabeli Európában latinul Rhazes) De variolis et morbillis (A himlőről és a kanyaróról) című munkája. A perzsa orvos tett különbséget először a himlő és a kanyaró között – addig ugyanis nem tudták megkülönböztetni azokat. A betegség Európában a kora középkorban jelenik meg – állítólag a hunok közvetítésével –, csúcspontját a XVIII. században érte el: 1796 és 1798 között 400 ezren haltak meg a kór következtében, s a században 25 év alatt összesen mintegy 15 millió áldozatot követelt. Himlőben hunyt el II. Péter orosz cár, I. József magyar király és XV. Lajos francia király is, akinek fia, XVI. Lajos is elkapta a betegséget. Mária Terézia 1767-ben szintén himlős lett, de variolizálás (varioláció) révén meggyógyult; s személyesen vett részt a felgyógyulása alkalmából tartott hálaadó szentmisén. Ebből az alkalomból a sikeres gyógyulásnak emléket állító emlékérem kicsi, zsetonméretű változatát szórták az ünneplő tömeg közé.
Viszonylag hamar felismerték, hogy ha a himlőbetegek ruháit, használati tárgyait összegyűjtik és a gyerekeket variolizálják, akkor túlélhető a ragály. E célból több lengyel városban (például Boroszlóban, a mai Wroclawban) többször rendeztek himlővásárt (Pockenkaufen). Igaz, ez a felismerés nem új keletű volt: Kínában már a Krisztus előtti időkben nemcsak azt figyelték meg, hogy aki átvészelte a himlőt, az többé nem betegedett meg, hanem azt is, hogy a védettség megszerzéséhez elég csak egy „kicsit” megbetegedni. Ezért a beteg himlőhólyagjainak váladékát vagy a pörkök porát a még egészséges ember orrának nyálkahártyájára juttatták. Törökország területén a még egészséges ember bőrét megkarcolták és az így ejtett sebbe vitték be a himlőhólyag tartalmát. Az orvostörténet-írás ma ezt az eljárást a variola nevéből variolációnak vagy – a kertészektől vett hasonlattal – inokulációnak (oculus: szem, rügy) azaz oltásnak (szemzésnek) nevezi. Az igazi áttörés Edward Jenner nevéhez fűződik, aki 1796-ban kifejlesztette az ezen az elven alapuló védőoltást. Szerencsére még a XX. században is mintegy 300 millió ember haláláért felelős kór gyakorlatilag teljesen megszűnt, amit a WHO 1980. május 8-án kelt nyilatkozatában hivatalosan is megerősített.
Ajánlott irodalom:
Ronald D. Gerste: Történelmet író betegségek
Kiss László: Égnek legszebb ajándéka
Járványos mindennapok – Történeti idők betegségei
