A történet 1386-ban Párizsban játszódik és három főszereplőnk van. Egy férfi, akit megvádoltak, hogy a másik feleségét megerőszakolta. Párviadal útján döntenék el kinek is van igaza, azaz istenítélet útján.
Jean de Carrouges lovag vádolta meg egykori barátját, Jaques le Gris-t, hogy feleségét, Margueritet megerőszakolta. Alenqon gróf bíróságán nem járt sikerrel, ezért a királyhoz fordult és követelte a párviadalt, amit akkoriban perdöntő bajvívásnak is neveztek. Hivatalos eljárást indított le Gris ellen, az engedélyt az ügy kivizsgálása után meg is kapta. A viadal Párizs mellett, egy speciális lovagitorna-pályán volt, a Saint-Martin-des-Champs-ban. Rengeteg néző gyűlt össze az eseményre, még az akkori király, VI. Károly is jelen volt. A király előtt esküt tett mindkét férfi, hogy nem rendelkeznek mágikus vagy tisztességtelen előnnyel.
A párbaj kegyetlen volt. Lándzsával indultak egymás ellen, egymás lovát lemészárolták, majd a földön folytatták a harcot. Ha de Carrouges nyer, akkor le Gris-t bűnösnek nyilvánítják és felakasztják, azonban ha le Gris a nyertes, akkor de Carrouges-t bűnösnek találják hamis vád miatt, ami főbenjáró bűn volt.
Honnan is ered ez a gondolkodás?
A középkori emberek gyakran utaltak Dávid és Góliát történetére, ahol Isten csodát tett, mivel Dávid győzedelmeskedik Góliát felett, így bebizonyítva ügyének igazát. Az első említés még i. sz. 502-ben, Gundobad burgund király szabályzatában jelenik meg.
A megvádolt félnek esküt kell tennie, ezután meg kell hozni az ítéletet. Azonban ha a másik fél nem fogadja el az esküjét, kihívhatja párviadalra a vádlottat, ezzel bizonyítva igazát. Amennyiben a vádlott nem hátrál meg, akkor engedélyezik a viadalt.
Ez a gyakorlat igen széles körben elterjedt, de főként Franciaországban számított törvényes eljárásnak. Polgári és bűntető eljárásokban egyaránt alkalmazták az istenítéletet. A párbaj lehetősége mindenki számára igénybevehető volt. Nemesek, parasztok, városi polgárok, nők. A fontos az volt és leginkább erre figyeltek, hogy senkinek ne legyen tisztességtelen előnye. A nők általában egy őket képviselő bajnokot bíztak meg, hogy ő harcoljon helyettük. Kétkezi munkások sem harcolhattak egy jól felfegyverkezett nemessel, ugyanis a lovag előnyben lenne, így le kellett ereszkednie arra a fegyverszintre, amin a közember is volt.
Az akkori emberek tisztában voltak vele, hogy tévedések is történhetnek. Liutprand longobárd király kiadott egy rendeletet, miszerint akik vereséget szenvedtek a perdöntő bajvívásban, azonban később bebizonyosodott, hogy ártatlanok, vissza kellett kapniuk azt a kártérítési pénzt, amit az áldozatnak kifizettek. Az sem volt szokatlan, hogy a párbajban mindkét fél életét vesztette, így viszont kételkedtek az eljárásban.
