A Superga légi katasztrófa 1949. május 4-én történt, amikor az Avio Linee Italiane (Olasz légitársaság) Fiat G.212-es gépe, amely a teljes torinói futballcsapatot (Grande Torino) szállítva nekiütközött a Superga-bazilika hátuljában lévő támfalnak, amely Torino külvárosában, egy dombon áll. A járaton utazó mind a harmincegy ember meghalt.
Háttér
Az Avio Linee Italiane Fiat G.212CP vitte haza a csapatot Lisszabonból, ahol barátságos mérkőzést játszottak S.L. A Benfica-val a portugál kapitány, Francisco Ferreira tiszteletére. Az incidensben a torinói csapat minden tagja (majdnem az egész olasz labdarúgó-válogatott) életét vesztette. A balesetben a klub tisztségviselői, köztük a menedzser, a magyar menekült Erbstein Ernő és az edző, az angol Leslie Lievesley is meghalt, valamint a stáb és három ismert olasz sportújságíró: Renato Casalbore (a Tuttosport alapítója); Renato Tosatti (a Gazzetta del Popolo, Giorgio Tosatti apja) és Luigi Cavallero (La Stampa). A holttestek azonosítását az olasz válogatott korábbi menedzserére, Vittorio Pozzóra bízták, aki a legtöbb torinói játékost az Azzurrihoz hívta.
Nem vett részt az úton a hátvéd Sauro Tomà meniszkuszsérülése miatt, ahogy a tartalékkapus, Renato Gandolfi sem (a harmadik kapus, Dino Ballarin állt a helyére). A rádiókommentátor, Nicolò Carosio, Luigi Giuliano (a torinói utánpótlás szövetségi kapitánya) és az olasz válogatott korábbi menedzsere, Vittorio Pozzo különböző okok nem utaztak. A torinói elnök, Ferruccio Novo influenza miatt nem indult útnak.
A tragédia
Az Avio Linee Italiane I-ELCE lajstromjelű, hárommotoros Fiat G.212-je 1949. május 4-én, szerdán 09:40-kor szállt fel Lisszabonból. A repülőgép parancsnoka Meroni alezredes volt. A járat 13 órakor szállt le a barcelonai repülőtéren. Amíg a gépet a leszállás alatt tankolták, a Torino csapata együtt ebédelt Milan csapatával, akik éppen Madridba tartottak.
14:50-kor az I-ELCE elindult a torinói-Aeritalia repülőtérre. A járat útja a Cap de Creus, Toulon, Nizza, Albenga és Savona felett vezetett. Savona felett a gép északra fordult, Piemont fővárosa irányába, ahová 30 percen belül megérkezett. Torinóban rossz volt az idő; 16:55-kor az Aeritalia (torinói) repülőtere közölte a pilótával az időjárási helyzetet: szinte földet érő felhők, záporok, erős délnyugati széllökések és nagyon rossz vízszintes látási viszonyok (40 méter).
Ekkor a torony kérte a pilóta pozícióját. Néhány perc csend után (16:59-kor) jött a válasz: „Kvóta 2000 méter. QDM Pinon, majd vágunk a Supergánál”. Pino Torinese-ban, amely Chieri és Baldissero Torinese között, Torinótól délkeletre található, volt egy VDF rádióállomás (VHF iránykereső), amely kérésre QDM-et (mágneses irány) biztosított.
Közeledéskor a gép az Aeritalia kifutópályája felé tartott, mintegy 14 km-re nyugatra, 305 méteres tengerszint feletti magasságban, Pino-val 290°-ban az orránál. Pino Torinese-től északra volt a Superga-bazilika, amely egy dombon 669 méteres tengerszint feletti magasságban található. Egy elmélet szerint az erős bal oldalszél miatt a gép jobbra sodródhatott, ami eltolódott a süllyedés tengelyétől és egy vonalba került a Superga dombjával. A legutóbbi vizsgálatok arra is utaltak, hogy a magasságmérő hibásan működött és 2000 méteren reteszelt, ami arra késztette a pilótákat, hogy nagyobb magasságban tartózkodjanak.
17:03-kor a gép balra fordult, visszatért a vízszintes repüléshez, és a leszálláshoz készülődve a Superga-bazilika hátuljába csapódott. A pilóta, aki valószínűleg azt hitte, hogy a Superga domb tőle jobbra van, látta, hogy hirtelen közvetlenül előtte bukkan fel (sebesség 180 km/h-ás a látótávolság pedig 40 méter volt), nem tudott reagálni. A roncsok nem arra utaltak, hogy megkerülték volna. A repülőgép egyetlen része, amely részben sértetlen maradt, a stabilizátor volt.
17:05-kor az Aeritalia Torre felhívta az I-ELCE-t, de nem kapott választ. A fedélzeten tartózkodó 31 ember közül senki sem élte túl.
Áldozatok
Játékosok: Valerio Bacigalupo, Aldo Ballarin, Dino Ballarin, Émile Bongiorni, Eusebio Castigliano, Rubens Fadini, Guglielmo Gabetto, Ruggero Grava, Giuseppe Grezar, Ezio Loik, Virgilio Maroso, Danilo Martelli, Valentino Mazzola, Romeo Menti, Piero Operto, Franco Ossola, Mario Rigamonti, Schubert Gyula
Edzői stáb: Ottavio Corina masszázsterapeuta, Erbstein Ernő segédedző, Leslie Lievesley edző
A klub tisztségviselői: Arnaldo Agnisetta vezérigazgató, Bonaiuti Andrea utazásszervező, Ippolito Civalleri utazási kísérő
Újságírók: Renato Casalbore, Luigi Cavallero, Renato Tosatti
Repülőgép személyzete: Cesare Biancardi másodpilóta, Celestino D’Inca mérnök, Pierluigi Meroni pilóta, Antonio Pangrazi rádiós
Utóhatás
Gyászólók hosszú menete tisztelegett a Palazzo Madama-ban sorakozó koporsók előtt és 1949. május 6-án félmillióan vettek részt a temetésen. Torino egész városa a csapat köré gyűlt.
A temetésen jelen volt az összes olasz csapat és sok külföldi csapat képviselője, a kormány nevében a fiatal Andreotti, valamint Ottorino Barassi, a labdarúgó-szövetség elnöke, aki arra kérte a csapatot, hogy lépjen pályára. Indro Montanelli ezt írta: „A hősök mindig halhatatlanok azok szemében, akik hisznek bennük. Így a fiúk azt fogják hinni, hogy Torino nem halt meg: csak távol van.”
A rivális csapatok kérésére a Torinot 1949. május 6-án kikiáltották a Serie A 1948–49-es szezonjának győztesének, és minden ellenfél, valamint a Torino a hátralévő négy meccsen az ifjúsági csapatával állt ki. A temetés napján félmillióan vonultak Torino utcáira, hogy végső búcsút vegyenek a játékosoktól. A következő szezonban a többi olasz élvonalbeli csapatot arra kérték, hogy adományozzanak egy játékost Torinonak. A baleset olyan sokkot okozott, hogy a következő évben az olasz válogatott hajóval utazott az 1950-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra.
A balesetre évente megemlékeznek. A repülőgép maradványait, beleértve a légcsavart, a gumiabroncsot, a törzs szétszórt darabjait, valamint Mazzola, Maroso és Erbstein személyes táskáit, a Torinóhoz közeli Grugliascóban található múzeumban őrzik. A Museo del Grande Torino e della Leggenda Granata, amely a tekintélyes Grugliasco-i Villa Claretta Assandriban található, 2008. május 4-én, a tragédia évfordulóján nyílt meg. A 18 játékos közül nyolcat (valamint két edzőt és Renato Casalbore újságírót) a torinói Cimitero Monumentale-ban temették el.
