Az ókori Rómában, a császárság korában megszűnt a belpolitikai zűrzavar, a Forum népszerűsége csökkent, viszont a jólét és az életszínvonal emelkedésével a nép szórakozni vágyott. A gyerekkorban megszeretettek játékok a felnőtt rómaiak számára kedvelt szerencsejátékokká avanzsáltak. A gyerekek egyik legnépszerűbb időtöltése, a kocka (alea) a felnőttek körében is közkedvelt szerencsejáték lett. Egyszerre négy – legtöbbször csontból készült –, hatlapú kockával játszottak, amiket egy szűk szájú, de széles talpú pohárba tettek, megrázták és úgy vetették ki egy kerettel rendelkező táblára (hogy ne guruljanak le). A legmagasabb értékű dobást Venus istennőről, a legrosszabbat a kutyáról (canis) nevezték el. A játékosok természetesen pénzben játszottak, sokszor hatalmas vagyonok cseréltek gazdát egy-egy játszma alkalmával. Hivatalosan tiltották a kockázást, az olyan személy panaszát, aki lakásán megengedte a kockázást, meg sem hallgatták, még akkor sem, ha megverték, vagy meglopták az illetőt. Domitianus császár uralkodása alatt a rendőrség különös figyelemmel kísérte a kockajátékot, de titokban, különösen elrejtett kocsmahelyeken sokan játszották azt. Nem meglepő, hogy sok hamisjátékos is tevékenykedett: ólomkockákat csempésztek az igaziak helyére, természetesen a nyerő számmal felül. Mivel a császárok is előszeretettel múlatták az időt ezzel a játékkal, széles körben népszerű játék lett a törvényi tiltás ellenére. Maga Augustus császár így írt egyszer Tiberiushoz írt egyik levelében:
Ugyanazokkal vacsoráztam, Tiberiusom, mint máskor; új vendégként Vinicius és az idősebb Silius csatlakozott hozzánk. Vacsora közben tegnap és ma csak úgy öregesen játszottunk; úgy kockáztunk, hogy ha valaki kutyát vagy hatost dobott, minden egyes kockáért egy denariust fizetett be a bankba; aki Venust dobott, kihúzta magának az egészet.
Egy másik levelében arról számolt be, hogy egy alkalommal 20 ezer sestertiust veszített, mert – szokása szerint – nagyon könnyelműen játszott. Claudius annyira szerette ezt a szerencsejátékot, hogy még könyvet is írt róla, sőt még kocsijába is beszereltetett egy asztalt, amelyen utazásai közben tudott hódolni szenvedélyének. Nero sem maradt ki a rajongók közül, olyannyira, hogy nála a kocka minden pontja 400 sestertiust ért… Caligula még a a hazugságot és hamis esküvést is felhasználta, csak hogy a kockajátékon nyerjen; Domitianus szintén játszott; Commodus pedig külön termet rendeztetett be palotájában a közös kockajátékra.
Szintén népszerű volt a játékosok körében a katona-játék (ludus latrunculorum), amit – a mai dáma-játékhoz hasonlóan – egy rajzolt táblán játszottak, kerek kövecskékkel. Cél az ellenfél várának elfoglalása volt. Szintén kedvelték a fej vagy írás nevű játékot (capita aut navia), amelynek során fogadást kötöttek, hogy a levegőbe feldobott pénzérme melyik oldalára esik. Szintén pénzbe játszották a par-impar játékot, amikor az egyik résztvevőnek ki kellett találnia, hogy a másik játékos által elrejtett, majd hirtelen előremutatott markában páros vagy páratlan számú érme, kavics vagy dió rejlik. Ehhez hasonlatos volt a kéz-ujj játék: egyből ki kellett találni két játékos hirtelen előkapott feltartott ujjainak összegét (digitis micare).
Ajánlott olvasmányok:
Ürögdi György: A régi Róma
Richter W.: A görögök és rómaiak játékai
Maróti Egon–Horváth István–Castiglione László: A régi Róma aranykora
Németh György: Ókori gyermekjátékok
