A sütőtöknek sok formáját ismerjük, valamelyiket megesszük, valamelyiket kifaragjuk. Egy nagyobb példány általában 10-12 kilogramm, de vannak szinte emberméretűek is.

Évről évre rendeznek nemzetközi tökbajnokságot, ahol akár 800 kilogrammos vagy súlyosabb terméseket is bemutatnak. Az első komolyabb összecsapás 2016-ban volt, amikor a belga Mathias Willemijns világrekordot döntött az 1190,5 kilogrammos sütőtökével (ami bőven egy autó súlyával összemérhető). 150 kilóval előzte meg a svájci Ben Meier korábbi rekordját.

Mindezek után 2021-ben a toszkán Stefano Cutrupi csaknem 1225 kilogrammos példánnyal körözte le Mathias Willemijnst, aki a fődíjjal több mint tízezer eurót zsebelt be az európai megmérettetésen, amelyen hét ország 18 termesztője indult.

A tökversenyeket először amerikai és európai szinten tartották, most már megrendezik világszerte.