A híres „Ha a népnek nincs kenyere, akkor egyen kalácsot” kifejezést mind a mai napig sokan XVI. Lajos francia király feleségének, az osztrák származású Mária Antóniának (1755–1793, képünkön) tulajdonítják – tévesen. (Ráadásul az eredeti francia mondatban briós szerepel…)
A történészek többsége manapság már egyetért abban, hogy az uralkodó neje bár könnyelmű és felületes asszony volt, nem volt annyira ostoba, hogy ne tudta volna, a kalács (és a briós) drágább a kenyérnél. A mondat azonban sokáig közismertté vált, és azt volt hivatott jelezni, hogy a forradalom előtt az arisztokrácia mennyire érzéketlen a társadalmi egyenlőtlenségek iránt.
Boigne grófnő emlékirataiban az olvasható, hogy XV. Lajos király lánya, Madame Victoire (Franciaországi Mária Terézia Viktória, 1733–1799) fogalmazott így először:
Madame Victoire-nak nem volt sok esze, és rendkívül jóságos volt. Ő volt az, aki könnyekkel a szemében kijelentette egy éhínség idején, amikor a kenyeret nélkülöző szerencsétlenek szenvedéseiről beszéltek: »De Istenem, igazán megehetnék a sütemények égett szélét!«
Catriona Seth történész szerint ugyanakkor a mondás már korábban, a XVIII. század első felében is ismert volt és több asszonynak is tulajdonították (akiket kedvezőtlen színben, szívtelennek akartak feltüntetni). Volt, akik szerint a Napkirály felesége, a spanyol származású Mária Terézia mondott hasonlót, de már Rousseau is közismert mondásként ír róla Vallomások című művében – jóval a forradalom kitörése előtt –, amikor az 1740–41-es évek eseményeiről számolt be:
Eszembe jutott… mit válaszolt egy előkelő hölgy, akivel közölték, hogy a parasztoknak nincs kenyerük: egyenek hát kalácsot…
(Vallomások, Budapest 1962., VI. Könyv, 264–265. oldal; ford. Benedek István)
Rousseau 1769-ben fejezte be művét, azaz egy évvel az előtt, hogy Mária Antónia egyáltalán megérkezett volna Franciaországba. A történészek döntő többsége szerint tehát egy korábbi szállóigét adtak a forradalom előtt (vagy után) Mária Antónia szájába…
