A családfakutatás létrejöttével jó néhány uralkodó igyekezett családjának minél régebbi és nemes vérből való származását illusztrálni. Napóleon esetében egy lojális kutató egyenesen a vasálarcos legendáját használta fel, hogy bizonyítsa a korzikai hadvezér Bourbon-házból való származását. Akkoriban még úgy tartották, hogy a Bastille rejtélyes foglya nem más, mint XIV. Lajos, a Napkirály ikertestvére, s azért börtönözték be, mert pár perccel hamarabb jött a világra, mint az uralkodó, így őt illette volna a trón. (Manapság sok történész szerint a fogoly valójában Matthioli olasz gróf, a mantovai herceg párizsi követe volt, akit kémkedés vádjával előbb Pignerol erődjébe zártak, majd a Szent Margit-szigetre vitték, s onnan került a Bastille falai közé, ahol 1703-ban meghalt. Ráadásul a vasálarc valójában selyemmaszk volt, s voltaképpen egyfajta kedvezményt jelentett a rab számára, mivel nem kellett állandóan a rács mögött lennie, s kimehetett a szabad levegőre sétálni, ha felvette az álarcot.)
De hogy jön képbe Napóleon? A császár egyik kortárs életrajzírója szerint a Szent Margit-szigeten a fogoly és a börtönparancsnok lánya között szerelem gyúlt, s a lángolásból egy fiú született. A kicsit természetesen el kell rejteni a külvilág elől, így került Korzikára. A fiú az anyja nevét viselte, akit Bonpart-nak hívtak. Innen már csak egy ugrás, hogy a Bonpart névből Bonaparte legyen, majd olaszosítva buonaparte. Ennek a fiúnak utódai voltak a Bonaparték, azaz: Napóleon a vasálarcosnak, tehát Franciaország törvényes királyának volt a dédunokája, így mint a rabkirály vér szerinti leszármazottja került a francia trónra.
Érdekesség, hogy akkortájt nagyon sokan elhitték eme hazug származástant, s még maga Napóleon is ostobaságnak tartotta (természetesen). A legenda szerint a császár így szólt: „Akit érdekel, hogy mikortól kell a Bonaparte-család eredetét számítani, megmondhatom: brumaire 18-tól„. (Tudniillik 1799. november 9-étől, amikor Napóleon államcsíny révén került hatalomra.)
