A világhírű zeneszerzők alkotásai örökéletűek, tagadhatatlan tehetségük máig alapja zenei kultúránknak, de ők sem hibátlanok, bizonyos esetekben pedig megmutatkozik személyiségük is tetteikben.
Beethoven határozott és sokak szerint nehéz természete dallamvilágában is megmutatkozik, de a III. Esz-dúr szimfóniája még inkább kiemeli nézetei. Az Eroica néven elhíresült darabja nem egy hölgynek, kedvesének szólt, hanem a világ egyik leghíresebb hadvezérének, Napóleonnak. Ezzel is kimutatva elvi hovatartozását és egyetértését egészen 1804-ig. Abban az évben ugyanis Napóleon saját magát koronázta császárrá, ami a zeneszerzőnek is sok volt.
A polgári értékeket valló Beethoven mérhetetlen haragjában egyetlen tollhúzással kihúzta a zsarnok nevét, amely máig jól látható az eredeti lapokon.
Schubert titkát máig homály fedi, a hetedik szimfóniájáról ő maga sem nyilatkozott. Ez azért is érdekes, mert így egy máig befejezetlen alkotásról beszélhetünk. Teljesen üresnek mégsem mondható, hiszen két tételt is papírra vetett, majd tisztázatlan okokból abbahagyta a darab komponálását. A hiányzó harmadik részt sosem folytatta. Hogy esetleg nem tetszett neki, vagy nem jött az ihlet az sosem derült ki, de feljegyzések szerencsére maradtak elképzeléseiről, így több utóda is próbálta pótolni a hiányt sikertelenül.
Máig kérdés a zeneszerző döntése, pláne annak fényében, hogy napjainkban Schubert egyik legszebb melódiájának tartják a titokzatos nyolcadik szimfóniát.
