A modern kori olimpiák versenyszámai közül az ökölvívás és a (kötöttfogású) birkózás már az ókorban is népszerű sportágnak számított. A régi görögöknél dívott eme két sportág keveréke, a pankration nevű viadal is (amelyre tulajdonképpen a mai MMA antik megfelelőjeként is tekinthetünk). A versenyzők gyakorlatilag azt csinálhattak egymással, amit csak akartak, a szabályok olyan sok durva fogást engedtek meg, hogy néhány sportoló komoly, életveszélyes sérülést is szenvedett – sőt, volt, aki holtan maradt a küzdőtéren. Az egyik leghíresebb versenyző, Arrakhión élete utolsó versenyét megnyerte, igaz, már halott volt, mert ellenfele megfojtotta… Pauszaniasz (Kr. u. 115–180) görög író és utazó így írja le az esetet:
Arrakhión az 54. olümpiasz [564] előtt két olümpiai győzelmet aratott, s ezen is az övé lett a győzelem a hellanodikészek [versenybírák] méltányossága és saját deréksége folytán. Amikor már tudniillik utolsó ellenfelével viaskodott a vadolajágért, ellenfele, bárki is volt az, elkapta és lábaival körülfogva tartotta, ugyanakkor nyakát kezével nyomorgatta; Arrakhión viszont kitörte ellenfelének lába ujját. Arrakhión megfulladt és így adta ki lelkét, de megfojtója, lába ujja miatti kínjában, ugyanakkor feladta a versenyt. Az élisziek megkoszorúzták és győztesként hirdették ki Arrakhión holttestét.
(Ritoók Zsigmond fordítása)
(Érdekesség, hogy a sportolók közül néhányan valóban gyakran törték el ellenfelük láb- vagy kézujjait, ezért őket akrokherszitész [‘ujjtördelő‘] becenévvel illették…)
![](https://agytoro.hu/wp-content/uploads/2023/01/halott_zsoke_twitter_800.jpg)
Halál a célegyenesben
Nem mindennapi győzelmet aratott egy halott zsoké a lova nyergében. Frank Hayes 1923-ban indult New Yorkban élete első versenyén a szintén első futamán vágtázó lova, Sweet Kiss hátán. A lovas a szívrohamot kapott a viadal során, ám a ló így is elsőként haladt át a célvonalon. Szegény hátas sem állt rajthoz többször, miután győzelme után a Halál Édes Csókja becenevet kapta, s nem akadt, aki meg merte volna lovagolni…
Kertész István: Botrányok az ókorban