A tömegek haláláért felelős fertőző betegségek végigkísérik a történelmet, szinte nincs olyan ragály, amely ne jelent volna meg már az ősi civilizációkban. Az egyik ilyen kór az úgynevezett ötödnapos láz, ami az első világháború idején kapta a lövészárokláz elnevezést. (Maga a járvány a második világégés idején is felütötte a fejét.) Az első világégés idején csaknem félmillió katona szenvedett a tetvek és patkányok által terjesztett fertőző betegségtől, ami – nevéből adódóan – ötnapos lázas szakaszokban támadt az áldozatokra.
Kutatók szerint a betegség már az ókori rómaiak körében is aratott, a Bartonella quintana baktérium által okozott fertőzés nyomait kimutatták a siracusai Szent Lúcia-templom katakombáiban talált holtak fogai között – igaz, a csaknem kétezer éves holttestek életükben nem katonák, hanem civilek voltak. Mindez azt mutatja, hogy a nem megfelelő higiénés körülmények minden korban rengeteg áldozatot szednek, legyenek azok katonák vagy „egyszerű” állampolgárok.
Amikor egy tetű elkezdi egy, a baktériummal fertőzött gazdatest vérét szívni, a mikroba tovább szaporodik az élősködő bélrendszerében. Ha a tetű új gazdatestre vándorol, székletével az áldozat bőrébe juttatja a kórokozót. Ezután a baktérium könnyűszerrel mozog a fertőzött vérrendszerében – így került például a vizsgált rómaiak fogazatába is. Magát a betegséget csak a mikrobaelmélet térnyerését követően, a 19. század végén azonosították hivatalosan is
