A Xenophón neve alatt fennmaradt, de nem általa írt, Az athéni állam néven fennmaradt mű szerzője – aki nem szívlelte a demokráciát – arról (is) panaszkodik írásában, hogy amíg a szegények napidíjat kapnak, ha az állam javára végeznek munkát (például egy kórusban énekelnek, vagy hadihajón eveznek), addig a tehetős athéniaknak fizetniük kell mindezért. A Kr. e. V. századi athéni demokrácia idején – mivel a polgárok nem fizettek adót, ezért – a gazdagokat arra kötelezték, hogy egy-két évente ajánljanak fel állami célokra kisebb-nagyobb összeget a vagyonukból. Ezt hívták leiturgiának (eredeti jelentése: közszolgálat).
Többféle felajánlás létezett: a chorégia (karvezetés) során a leggazdagabbaknak saját költségükre vállalniuk kellett, hogy fedezik egy színházi kórus betanítását, a jelmezek elkészítését, a kórustagok napidíját. Ennél is drágább közadakozásnak számított a triérarchia (hajóállítás), amikor is egy három evezősoros hajót (triérés) kellett teljesen felszerelni. Aki egy évben már teljesítette a saját leiturgiáját, akkor a következő esztendőben felmentést kapott alóla. Ha valaki nem érezte magát elég gazdagnak, társulhatott más polgárokkal egy-egy leiturgia teljesítésére (symmoria), vagy vagyoncserét javasolhatott (antidosis). A vagyoncsere során megnevezhetett egy másik polgárt, aki szerinte alkalmasabb a leiturgiára, s ha az mégsem vállalkozott rá, el kellett cserélni egymással a vagyonukat. A tehetősebbek idővel egyre inkább vagyonuk törvényes elrablásának tekintették a rájuk kiszabott állami kötelezettségeket.
A leiturgia szóból fejlődött ki a későbbi évszázadokban az egyházi értelemben vett liturgia kifejezés. A keresztény ősegyházban a szentmisét jelentette, a Kr. u. V. századtól kezdve magát az egész hivatalos istentiszteletet. A kifejezést a középkorban a szertartás szó vette át, azonban a liturgikus mozgalomnak köszönhetően a II. vatikáni zsinat honosította meg újra a szót.
Olvasmányok:
Németh Gy.–Hegyi W. György: Görög–római történelem
(Pseudo-)Xenophón: Az athéni állam
