Ég és menny, egek és mennyek. Honnan származik az isten szavunk?

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint az isten szavunk már a 12. század végéről fennmaradt nyelvemlékeinkben megjelent a mai használatos jelentésében. A szó eredetére vonatkozóan nincs megbízható adat, de feltehető, hogy az is-elem az ős szóval egyezik meg, a -t és az -n pedig képző; minderre a nőstény szó szolgáltathat példát. A szó eredeti jelentése ’atyácska’ lehetett, ugyanis más nyelvekben is megfeleltethető egymással az apa és az isten szó.
Mindennapi szóhasználatunkban gyakran keveredik az egyes és a többes szám az isten, az ég és menny(ország) szavainkban. Rédei Károly (1932-2008) nyelvész úgy vélte, hogy a finnugor nyelvekben – a magyar és a mordvin kivételével – az ég és az isten fogalmát ugyanaz a szó fejezi ki. A megnevezés lényege, hogy a világ teremtője és ura az égben lakozik. A két fogalom kapcsolata, egymásra vonatkozása azonban a magyar nyelvben is megfigyelhető, noha két különböző szó használatos rájuk. Az ég szónak átvitt értelemben megfelel az Isten: te jó ég, hála az égnek, adja az ég – néha többes számban is: szent egek, az egekre kérlek! A menny szót elsősorban vallási (mennyország) értelemben használjuk, gyakran többes számban: mennyeknek országa; mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.
A ’mennyország’ értelmű egek, mennyek és az ’Isten’ értelmű egek többes számú alakok Rédei feltevése szerint feltehetően az egyházi irodalmi latin hatására jöttek létre és honosodtak meg: Pater noster, qui es in coelis (Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy), descendit de coelis (leszállott a mennyekből).
Rédei úgy gondolta, hogy isten szavunk árja–iráni eredetű. Az átadó nyelvi alak középiráni ištÁn < ištan (< óiráni ištanam) lehetett. „Ez a PartPerfPass. többes genitivusi esete, amely általános többes alakká fejlődött”. A tudós úgy vélte, hogy a többes számú alakok a sémi nyelvekben – majd egyházi hatásra a latinban és több európai nyelvben, így a magyarban is – egyes számúvá értékelődtek át. Talán hasonló folyamat zajlott le isten szavunk esetében az ősmagyarban is: a középiráni *ištan (> ištÁn) alaknak ’nagyság, méltóság, fenség’ jelentésárnyalatot tulajdonítottak, és egyes számú ’isten’ értelemben vették át. A magyar isten iráni előzményének eredeti ’tisztelt(ek), tiszteletreméltó(ak)’ jelentéséhez jó szemantikai párhuzamul kínálkozik a német Gott ’isten’ kikövetkeztethető jelentése: ’das angerufene Wesen; a hívott/megszólított lény’.
A nyelvész úgy vélte, hogy a többes szám egyes szám átértékelődéshez jó párhuzamot kínálnak az európai nyelvek magázó–önöző formái: (pluralis maiestatis): finn te ’ön, maga’ < ’ti’, fr. vous, ang. you, ném. Sie ’ön, maga’ < ’ ők’ (korábban: Ihr ’ön, maga’ < ’ti’). Ide vonhatók még a szerénységi kifejezések is (pluralis modestiae): fenntebb már szóltunk erről (tudniillik én szóltam). Többes számú szavaknak ’nagyság, méltóság, fenség’ jelentésárnyalaton keresztül egyes számúvá válásához hasonló jelenség az, amikor gyűjtőnév fokozó, megtisztel értelemben egyedi névvé fejlődik. Ilyen funkciót öltött például a -ság/- ség gyűjtőnévképző (katonaság, népség, uraság).

Forrás:
Fejes László: Honnan jött az isten?
Rédei Károly: Isten szavunk eredete