Idősebb Plinius „klasszikus” műve, a Naturalis Historia mai szemmel nézve rengeteg csodás és nehezen értelmezhető adatot közöl olvasóival. A hatalmas opus 37 könyve gyakorlatilag az akkori világról megszerzett tudást és ismereteket foglalta össze. A hetedik könyv az úgynevezett mirabilia (csodák világa; gyakorlatilag mindannak megnevezése, ami megmagyarázhatatlan: „csodás élőlények, tulajdonságok, képességek, események és természeti jelenségek gyűjtőneve”) világáról számol be. Íme egy példa:
Megasthenes számol be arról, hogy a Nulus nevű hegyen élnek emberek, akiknek hátrafelé néz a lábfejük, amelyeknek mindegyikén nyolc ujj van; sok hegyen pedig kutyafejű emberfaj él, amely vadállatok bőrébe öltözik, emberi beszéd helyett ugat, vadak és madarak húsával táplálkozik, amelyeknek az elfogásához a körmüket használják fegyverként. Amikor ezt lejegyezte, több mint 120 000-en voltak. Ctesias ír arról is, hogy India egyik népcsoportjában a nők csak egyszer szülnek egész életükben, és a gyermekek a születésük után rögtön megőszülnek. Ugyanő ír egy emberfajról, amelyet monocolusoknak neveznek, egylábúak, amellyel azonban elképesztő gyorsasággal képesek ugrani; és hogy ugyanezeket sciapodáknak (árnyéklábúak; akiknek a lába árnyékot vet) is nevezik, mert forróság idején hanyatt fekszenek a földön, és a lábuk árnyékával óvják magukat. Azt is írja, hogy nem messze élnek a troglodytáktól, akiktől megint csak nyugat felé haladva vannak olyan emberek, akiknek nincsen nyakuk, a szemük pedig a vállukon van. Élnek szatírok is India keleti hegyein, igen fürge lények, akik hol mind a négy lábukon, hol egyenesen futnak, emberi külsejük van, és a gyorsaságuk miatt csak akkor lehet elfogni őket, ha már öregek vagy betegek. (7. könyv, 22-26.)
Plinius műve persze folyamatosan a kutatók tüzetes vizsgálatának a tárgya; magyar nyelven az egyik legalaposabb munka – másoké mellett – Darab Ágnes: A természet történetei (Plinius Természetrajzának anekdotikus elbeszélésmódja) című tanulmánya.
Illusztráció: Nürnbergi Krónika
