A Hillsborough katasztrófa egy futballmérkőzésen történt Sheffieldben, Dél Yorkshire-ben, Angliában 1989. április 15-én, a Liverpool-szurkolóknak kiosztott lelátón. Röviddel a kezdés előtt, hogy enyhítse a túlzsúfoltságot a bejárati forgókapukon kívül, David Duckenfield a mérkőzés rendőrségi parancsnoka elrendelte a C kijárati kapu kinyitását, amelyen elkezdtek beözönleni a szurkolók. Ennek eredményeként a lelátók túlzsúfoltak lettek és az emberek összenyomták és eltaposták egymást. 97 halottal és 766 sérülttel ez a brit sporttörténelem legmagasabb halálos áldozattal járó katasztrófája. Összesen 94 ember halt meg aznap, napokkal később egy további ember is meghalt a kórházban. Egy újabb áldozat pedig 1993-ban, a mérkőzés legutolsó áldozata pedig 2021-ben hunyt el. A mérkőzést félbehagyták és 1989. május 7-én rendezték meg egy másik helyszínen.
A következő napokban és hetekben a dél-yorkshire-i rendőrség hamis híreket közölt a sajtóval, miszerint a Liverpool szurkolók okozták a katasztrófát, fuballhuliganizmus és ittasság miatt. Az 1990-es Taylor-jelentés megállapította, hogy a fő ok a dél-yorkshire-i rendőrség tömegkontrolljának kudarca volt.
A Hillsorough Stadiont 1899-ben építették a Sheffield Wednesday számára. A Labdarúgó szövetség (FA) semleges helyszínnek választotta a Liverpool és a Nottingham Forest labdarúgóklubok FA-kupa elődöntőjének megrendezésére. A kezdést április 15-én 15:00-ra tervezték.
A katasztrófa idején a legtöbb angol futballstadionban magas acélkerítés volt a nézők és a játéktér között azért, hogy a nézők ne tudjanak berohanni a pályára. A huliganizmus különösen erős volt Angliában.
A katasztrófa
Az ellenfelek szurkolóit elkülönítették, ahogy az Angliában megszokott. A Nottingham Forest szurkolói a stadion keleti végét kapták. A Liverpool szurkolói pedig az északi és a nyugati végeken helyezkedtek el. Az 1-től 10-ig számozott forgókapuk 9700 ülőhelyet biztosítottak az északi lelátón, további hat forgókapu (11-től 16-ig) 4456 ülőhelyet biztosított a nyugati lelátó felső szintjén. Végül hét forgókapu (A-tól G-ig) 10 100 állóhelyhez biztosított hozzáférést a West Stand alsó szintjén. Bár a Liverpoolnak több szurkolója volt, a Nottingham Forestnek nagyobb területet osztottak ki, hogy elkerüljék a rivális szurkolók összetalálkozását. A stadion elrendezésének és elkülönítési politikájának eredményeként az északi lelátóra általában keletről történő bejutáshoz használt forgókapuk tilosak voltak, és a Liverpool szurkolóknak egyetlen bejáratnál kellett összejönniük a Leppings Lane-nél. A mérkőzés napján a rádió és televízióadók azt tanácsolták a jegy nélküli szurkolóknak, hogy ne menjenek oda. A klubok, a helyi hatóságok és a rendőrség ahelyett, hogy a tömeg biztonságát elsődleges prioritásként kezelték volna, a „huliganizmus szemüvegén” keresztül szemlélték a történéseket és kezelték a szerepüket, felelősségüket.
A különvonat, ami a Liverpool szurkolókat szállította, csak 14:20-kor érkezett meg. Sok szurkoló szerette volna élvezni a napot, nem siettek túl korán belépni a stadionba. Egyes szurkolókat útépítési munkálatok késleltettek. Délután 14:30 és 14:40 között szurkolók gyűltek össze a Leppings Lane felől a stadionon kívül és alig várták, hogy bemenjenek a stadionba a meccs kezdete előtt. Több szurkoló érkezett, mint amennyit biztonságosan át lehetett volna juttatni a forgókapukon 15:00 óra előtt. A rossz fogókapunál állók és azok, akiknek megtagadták a belépést, nem tudtak elmenni a mögöttük lévő tömeg miatt, akadályként maradtak. A kinti szurkolók hallhatták az ujjongást, amikor a csapatok tíz perccel a mérkőzés előtt pályára léptek, és a meccs elkezdődött, de nem tudtak bejutni. Egy rendőrtiszt rádión kérte a játék kezdetének elhalasztását, hogy biztosíthassák a szurkolók biztonságos bejutását, de ezt a kérést elutasították.
Becslések szerint 5000 szurkoló próbált bejutni a forgókapukon keresztül és a biztonsági aggodalmak fokozódtak. A rendőrség, hogy elkerülje a stadionon kívüli haláleseteket, megnyitott egy nagy kijárati kaput (C kapu). Ezt követően két további kaput (A és B) is kinyitottak a nyomás csökkentése érdekében. A kezdeti rohanás után több ezer szurkoló lépett be a stadionba „egyenletesen, gyors sétával”.
A kapuk kinyitása után szurkolók ezrei mentek be a középső keskeny alagútba, amely két túlzsúfolt központi szektorba (3. és 4.) vezetett, elől nyomást keltve. Emberek százait szorította egymáshoz és a kerítéshez a mögöttük lévő tömeg súlya. A belépő emberek nem tudtak a kerítésnél tapasztalt problémákról. Senki sem mondta nekik, hogy azok a szektorok már megtelltek. A rendőrök és a személyzet az alagút bejáratánál álltak és amikor a központi karok elérték a kapacitás határát, akkor a szurkolókat az oldalsó karámokhoz irányították, de ezúttal nem teljesen megmagyarázott okokból nem tették meg. Duckenfield rendőrségi parancsnok azt állította, hogy a toronyból nem látott rá a Leppings Lane-i gyülekezőhelyre és a forgókapukra. A 3-as és 4-es szektorra viszont kitűnően ráláthatott és így látnia kellett, hogy az egyre növekvő tömeg ott összepréselődik. A helyzetet nyilvánvalóan kellett látnia, viszont ő úgy gondolta, hogy ez így szokott lenni a focimeccseken: az emberek összepréselődnek, majd „maguktól elrendeződnek”. A szektorokat különválasztó kerítések miatt a szurkolók nem tudtak oldalirányba továbbmenni, így a tömegben halálossá vált a nyomás.
A Liverpool-Nottingham Forest mérkőzés a menetrend szerint 15:00-kor kezdődött. A meccs kezdetekor a szurkolók még mindig a hátsó bejárati alagúton át özönlöttek. Egy ideig a liverpooli középső lelátó elején tapasztalt problémákat nagyrészt észre sem vették. A Liverpool kapusa, Bruce Grobbelaar arról számolt be, hogy a szurkolók a háta mögül segítségért könyörögtek a katasztrofális helyzet miatt. A tömeg moraját sporteseményre nem jellemhő hangok kezdték tarkítani. Amik inkább csatatérre illettek volna: kiáltások, sikolyok, nyögések, hörgések és aztán csend. Egy focimeccsen soha sincs csend. A rendőrség először megpróbálta megakadályozni, hogy a szurkolók kijussanak, néhányan úgy vélték, hogy ez egy pályainvázió. Körülbelül 15:04-kor a liverpooli Peter Beardsley lövése a lécet találta el. Valószínűleg az izgalomhoz kapcsolódva az egyik fém zúzókorlát megadta magát.
A dél-yorksire-i rendőrség felügyelője Greenwood felismerte a helyzetet és kiszaladt a pályára, hogy felkeltse Ray Lewis játékvezető figyelmét. Lewis 15:05:30-kor megállította a mérkőzést, amikor a szurkolók felmásztak a kerítésre, hogy elkerüljék az összenyomást és a pályára mentek. Ekkorra a kerítésen kinyitottak egy kis kaput és néhány szurkoló ezen keresztül menekült el, míg mások tovább másztak a kerítésen. Más szurkolókat a Leppings Lane terasza feletti nyugati lelátón helyezték biztonságba a szurkolók. A nagy nyomás több akadályt is áttört a teraszokon. A kerítésen lyukakat szaggattak a szurkolók, akik kétségbeesetten próbáltak megmenteni másokat.
A Leppings Lane Stand tömege a pályára ömlött, ahol összegyűlt a sok sérült és traumatizált szurkoló, akik biztonságba menekültek. Mindkét csapat labdarúgóit bevezették a saját öltözőjükbe és azt közölték velük, hogy 30 perces halasztás lesz. A még mindig a karámban rekedteket olyan szorosan nyomták, hogy sok áldozat állva halt meg kompressziós fulladásban. Eközben a pályán a rendőrök, a felügyelők és a Szent János Menőszolgálat munkatársai dolgoztak. Sok sértetlen szurkoló segített a sérülteknek, többen megpróbáltak újraéleszteni, mások pedig lebontották a reklámtáblákat, hogy hordágyként használják.
A dél-yorksire-i nagyvárosi mentőszolgálat által elfogadott protokoll szerint a mentőknek sorban kellett állniuk a stadion bejáratánál, amelyet baleseti fogadópontnak, vagy CRP-nek neveztek. A stadionban tartózkodó, orvosi ellátásra szoruló egyéneket a rendőrségnek és a mentősöknek gyorsan kellett eljuttatniuk a CRP-hez. A sérültek a stadionon belüli helyéről a CRP-be szállításának rendszeréhez az illetékeseknek hivatalos nyilatkozatot kellett tenniük ahhoz, hogy hatályba léphessen. Mivel ezt a nyilatkozatot nem azonnal teljesítették, zűrzavar uralkodott el azokon, akik a pályán próbáltak segítséget adni. Ez a zavar átterjedt az elsősegélynyújtókra, akik a mentőkben várakoztak CRP-ben, amely hely gyorsan mentőautó-parkolóvá változott. Némely személyzet tétovázott, hogy elhagyja-e járművét, nem tudva, hogy betegek jönnek-e hozzájuk, vagy fordítva. Mások, akik mégis elhagyták járműveiket, azokkal az akadályokkal szembesültek, amelyek a maguk és a felszerelésük közötti távolságból fakadt. Összesen 42 mentő érkezett a stadionba. Ebből kettőnek sikerült önszántából bejutnia a pályára.
Áldozatok
A katasztrófa 10. évfordulójára 1999-ben legalább három túlélőről lehetett tudni, hogy öngyilkos lett. Egy másik túlélő nyolc évet töltött pszichiátriai ellátásban. A túlélőknél a testi sérülések begyógyultak, viszont a helyüket átvették a pszichológiai panaszok. Bűntudat és rémület lett rajtuk úrrá. De nem volt idejük feldolgozni a történteket, ugyanis a túlélőkre egész életükre szóló szerepet szabtak ki: elismerték, hogy áldozatok viszont a rendőrség őket tette felelőssé a történtekért.
Összesen 97 ember halt meg a katasztrófa során szerzett sérülések következtében. Kilencvennégy 10 és 67 év közötti ember halt meg aznap, a stadionban, a mentőkben, vagy röviddel a kórházba érkezés után. Összesen 766-an sérültek meg, közülük 300-an kerültek kórházba. A kevésbé súlyosan sérültek, akik nem éltek Sheffield közelében azt tanácsolták, hogy az otthonukhoz közelebbi kórházakban keressenek ellátást. Április 19-én a halálos áldozatok száma elérte a 95-öt, amikor a 14 éves Lee Nicol meghalt a kórházban, miután lekapcsolták a gépekről. A halálos áldozatok száma 1993 márciusában elérte a 96-ot, amikor a 22 éves Tony Bland, aki tartós vegetatív állapotban volt és semmi jelét nem mutatta a javulásnak, mesterséges táplálását és hidratálását csaknem négy év után megvonták. Andrew Devine, aki a katasztrófa idején 22 éves volt, hasonló sérüléseket szenvedett, mint Tony Bland, 2021-ben halt meg a Hillsborough-ban szerzett sérülések következtében, így ő lett a katasztrófa 97. halálos áldozata.
Két nővér, három pár fiútestvér, valamint egy apa és fia volt az elhunytak között, akárcsak két férfi, akik először váltak apává. A 10 éves Jon-Paul Gilhooley volt a legfiatalabb halálos áldozat. Unokatestvére, Steven Gerrard, aki akkor 8 éves volt, a Liverpool F.C. csapatkapitánya lett. Gerrad elmondta, hogy a katasztrófa inspirálta arra, hogy vezesse azt a csapatot, amelyet gyerekként támogatott és profi labdarúgóvá váljon. A Hillsborough-ban elhunyt legidősebb ember a 67 éves Gerard Baron volt, az egykori liverpooli játékos, Kevin Baron bátyja.
Az elhunyt áldozatok többsége Liverpoolból (37) és Greater Merseyside-ból (20) származott. További 20 a Merseyside-dal szomszédos megyékből származott.
Az elhunytak közül hetvenkilenc 30 év alatti volt, közülük harmincnyolc volt 20 év alatti és az áldozatok közül három kivételével valamennyien 50 év alattiak voltak. Andrew Devine, aki 22 éves volt a katasztrófa idején, 55 évesen halt meg 2021-ben.
Vizsgálat
A felelősség elhárítása és a hibák leleplezése azonnal elkezdődött. Duckenfield főfelügyelő azt mondta, hogy a liverpooli szurkolók felfeszítették a C kaput és ez okozta a 3-as és 4-es szektorban a katasztrófát. Ez a hazugság évekig tartotta magát és meghatározta a dél-yorkshire-i rendőrség hozzáállását a katasztrófához. Igyekeztek elérni, hogy a saját magyarázatuk kerüljön be a lapokba.
A katasztrófa után Lord Justice Taylort jelölték ki, hogy vizsgálja meg az eseményeket. Két jelentést tett közzé: egy időközi jelentést (1989. augusztus 1.), amely bemutatta a nap eseményeit és az azonnali következtetéseket; valamint egy zárójelentést (1990. január 19.), amely általános ajánlásokat fogalmazott meg a futballpálya biztonságára vonatkozóan. A két kiadvány együtt Taylor jelentés néven vált ismertté.
Taylor arra a következtetésre jutott, hogy „a katasztrófa fő oka a rendőri ellenőrzés kudarca volt”. A figyelem a másodlagos kapuk megnyitására vonatkozó döntésre összpontosult, ráadásul a kezdőrúgást el kellett volna halasztani, ahogy azt más helyszíneken és mérkőzéseken is tették.
A Sheffieldet kritizálták a Leppings Lane végén lévő forgókapuk elégtelen száma és a zúzókorlátok rossz minősége miatt is, amivel hozzájárultak ők is ehhez a katasztrófához.
Taylor úgy találta, hogy nincs lehetőség arra, hogy ellenőrizzék a nézők belépését a forgókapu területére. Elutasította a magas rangú rendőrtisztek állítását, miszerint nincs okuk előre látni a problémákat, mivel torlódások fordultak elő az 1987-es és az 1988-as elődöntőben is. Azt mondta, hogy „a műveleti utasítás és a rendőrségi taktika aznap nem biztosította a nagy tömegek rövid időn belüli koncentrált érkezésének ellenőrzését.” Taylor „óriási baklövésnek” minősítette, hogy a rendőrség nem adott parancsot arra, hogy a szurkolókat a stadion üres területeire irányítsák.
A jelentés megjegyezte, hogy a lelátó kapacitása 2200 volt, és az Egészségügyi és Biztonsági Igazgatóság megállapította, hogy ezt 1693-ra kellett volna csökkenteni a zúzósorompók és a határolókapuk miatt, de valójában becslések szerint 3000 ember tartózkodott ott. A jelentés szerint: „Amikor a nézők először jelentek meg a pályán, az azonnali feltételezés a vezérlőteremben az volt, hogy pályainvázió fenyeget. Ez nem volt valószínű a meccs elején. Nem volt hatékony a mentés irányítása és megszervezése. Nem kaptak parancsot a tisztek, hogy lépjenek be az alagútba és enyhítsék a nyomást.” Továbbá: „A pálya szentségének megóvása iránti szorongás miatt nem fordítottak kellő figyelmet a túlzsúfoltság miatti veszélyekre.”
Lord Taylor a vezető beosztású rendőrtisztek teljesítményével kapcsolatban megjegyezte, hogy „…sem a napi problémák kezelésére, sem az arról szóló bizonyítékok bemutatására nem mutatták be a rangjuktól elvárható vezetői tulajdonságokat.”
Taylor a dél-yorkshire-i rendőrséggel szembeni kritikáját azzal fejezte be, hogy a vezető tiszteket „védekező és kitérő tanúknak” minősítette, akik nem voltak hajlandóak felelősséget vállalni a tévedésért: „Összességében mintegy 65 rendőr tett szóbeli vallomást a vizsgálaton. Sajnos ki kell jelentenem, hogy bizonyítékaik minősége többnyire fordított arányban állt a rangjukkal.” Továbbá kijelentette: „A dél-yorkshire-i rendőrség nem volt hajlandó elismerni, hogy bármilyen szempontból hibás volt a történtekben. A rendőrség a szurkolókat hibáztatta a késésért és részegségért, és a klubot hibáztatta a lelátó megfigyelésének hiányáért… Egy ilyen irreális megközelítés aggodalomra ad okot amiatt, hogy tanultak-e a történtekből, levonták-e a tanulságokat.”
A Taylor-jelentés nagy hatással volt az Egyesült Királyság stadionjaira vonatkozó biztonsági előírásokra. A kerítéseket eltávolították és sok csúcsstadiont kizárólag ülőhelyesre alakították át. A jelentés óta a Premier League és a legtöbb labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat számára épített stadionokban csak ülőhelyek vannak.
A tragédia után 27 évvel, a cheshire-i Warringtonban lefolytatott vizsgálat mentette fel teljesen a szurkolókat és megállapíotta, hogy a dél-yorkshire-i rendőrség volt a felelős a tragédiáért. Az esküdtszék kimondta, hogy a rendőrség megszegte a védelemre vonatkozó kötelezettségét és ezzel 97 ember haláláért felelősek. Az áldozatok halálát „súlyos gondatlanság” okozta. A szurkolókat ártatlannak minősítették.
